Miben más az amcsi Office, mint az angol?
Nos mindenekfelett a főnök személyében.
Mert, míg David egy féreg volt, Michael Scott (Steve Carell – 40 éves szűz, Zsenikém) leginkább egy meg nem értett, szerencsétlen figura, kissé félrecsúszott élettel. Igazából nagyon szimpi, ahogy így próbál erőfeszítéseket tenni a cég ügyeinek érdekében, meg, hogy jó pontokat szerezzen az alkalmazottainál – ami elég nehéz, mivel ő a főnök, és a főnököt alapból mindenki utálja. Aztán a „csicskás” karaktere sem ugyanaz. Merthogy Mr. Dwight Schluth (Rainn Wilson – az egyik kedvenc komikus színészem), az angol Gareth, azaz a "főnök csicskása"-karakter megfelelője, német származásához híven katonás figura, a durván elborult tekintetétől és szövegeitől elvileg tartani kéne – igazából azonban a legtöbben dőlnek a nevetéstől, ha meglátják.
Aztán itt van Jim és Pam a botladozó szerelmespár, akik a harmadik évad végéig persze össze sem jönnek. Ők valahogy sokkal aranyosabbak, ahogy csetlenek és botlanak, de leginkább, ahogy kommunikálni próbálnak egymással, mint angol megfelelőik, Tim és Down.
A koronát az egészre azonban az elborult tekintetű, kissé túlsúlyos Kevin benézései és a Dwight-hoz hasonlóan agresszív Angela kirohanásai teszik fel.
No meg a főcím, a hangulat és az, hogy Michael Scottnak, ahogy a készítőknek is, mindig van valami elképesztően kreatív ötlete arra, hogy véletlenül se lehessen unalmas az elvileg egy unalmas irodában játszódó történet.
Mert az amcsi Office sokkal vidámabb és "feelgood"-abb angol társánál - letört, életunt, néha eléggé ronda angolok helyett lényegesen vidámabb és szebb - ám néha sokkal egyszerűbb észjárású - amcsik...
Ráadásul az "újabb" Office ugyanúgy dokumentarista stílusú mint az angol: ugyanúgy vannak benne nagy hallgatások, bamba, vagy éppen csodálkozó tekintetek, izgő-mozgó kamera, csak ezt éppen egyedül ebben a soroaztban művelik ezt igazán tökéletesen, minden hiba nélkül: úgy, ahogy azt sehol máshol...
Alapszitu
Minden Michael Scott körül forog.
Egy normális világban ez nem így lenne, de mivel, ez egy nem normális világ, ő pedig főnök, Michael szilárdan hiszi, hogy így van. Alkalmazottai ugyan nem így gondolják, de egy idő után csak hozzászoknak valahogy: már meg sem lepődnek a tolerancia és másság napján rendezett furcsa játékain, az ő és Dwight elmebeteg poénjain, a karácsonyi ünnepségen rendezett ajándékrablós játékon, azon, hogy megjelenik egy alkalmazottaknak rendezett "házibulin", amiről nem véletlenül, neki senki sem szólt, vagy azon, hogy hogyan égeti be őket újra és újra a cég vezetősége előtt (így Jan-nél is, akibe pedig Michael sokáig reménytelenül szerelmes) – egyszóval: a furcsábbnál furcsább vezetői módszerein.
Ja, és ezek a példák mind csak az első évadból valók – utána még durvább lesz a helyzet.
Michael Scott-nak viszont van egy hatalmas erénye: egyéniség. Akkora, hogy talán Roger Sterling-en (Mad Men) és Ted Crisp-en (Better of Ted) kívül a legnagyobb főnökkarakter a sorozattörténetben.
Steve Carell élete legnagyobb alakítását nyújtja – már ezért sem éri meg kihagyni…
Meg mondjuk azért sem, mert egy kis költségvetésű mellékesnek szánt sorozatból, kinőtte magát az elmúlt két-három év egyik legsikeresebb sitcom-jává.
How I met this series?
Thank you Viasat 3!
Ha nincs ez a csatorna, még az is lehet, hogy kihagyom ezt a remekművet…
Miért és kinek érdemes megnézni?
Én azt mondom: mindenki próbáljon be legalább egy részt (elejétől a végéig).
Azalatt sztem kb. el is döntheti, hogy érdekli-e ez a sztori vagy nem…
Sztem egyébként nem lesz nehéz döntés…
Mindentaszemnek:
Hogy milyen is az Office alaphangulata?
Ez a kis fanvideó tökéletesen mutatja - Office - The Musical:
No meg ez a kis főcím, amelynél egyszerűbbet el sem tudnék képzelni - mégis nagyon-nagyon hangulatos:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése