Sitcom+TV-show 11. - Jerry Springer Show (1991-)

Ha a Daily-Colbert párosról azt mondottuk vót, hogy szatírikus, meg, hogy markáns, meg, hogy kaján, akkor a Jerry Springer show-ra sztem már nincsenek szavak. Az is nagy szó, hogy manapság még lehet sokkolni az embereket (az ingerküszöbünk eléggé megemelkedett), de ráadásul még úgy, hogy miután napvilágra kerülnek olyan „titkok” (az esetek többségében azért nyilvánvalóan megrendezett jelenetekről van szó), mint, hogy ez vagy az a saját anyjával/testvérével/kutyájával kavar, xy szexrabszolgája, vagy hogy a női hányás látványa indítja be nála az ejakulációs folyamatot (utóbbi fazon volt a legdurvább, ugyanis húsz évre visszamenőleg gyűjtötte barátnői hányásait fekete szemeteszsákokban, és otthon leltározgatta őket), a műsor végén, mintha mi se történt volna, a show házigazdája odaáll, és elmond egy nagyon lájtos tanító jellegű szöveget, arról, hogy ez azért mégsem kéne, hogy jobban kéne vigyázni, vagy, hogy, igaz, ma már gyakorlatilag nem létezik újfajta perverzió, de az élet szép, és mégiscsak ez a lényeg.

Persze, mint írtam, alapvetően megrendezett jelenetekről van szó, de itt nem ia ez a lényeg, hanem maga a feeling – különösen a kilencvenes évekbeli adásoknál.

Alapszitu

Jerry Springer produkciójához képest bármely show csak kellemes családi mesedélutánnak tűnhet. Ugyanis, nem csak a már emlegetetthez hasonló különböző „kínos” témákat boncolgatnak, de három dologgal még „kínosabbá” teszik az egészet.

Az első: a közönség bekiabálásai, akik bizony enyhén szólva aktív részesei a műsornak („Szopd le! Szopd le!” vagy „Imádjuk a leszbiket! Imádjuk a leszbiket!”, esetleg „Jerry! Jerry!” – és még sorolhatnám).

A második: a szereplők viselkedése. Ugyanis, a Jerry Springer show-t első látásra elsősorban az különbözteti meg, teszem azt a „Mónikától”, hogy a szereplők itt nem csak hangosak és bárdolatlanok, hanem cselekednek is – konkrétan, mivel a műsorban „sötét titkokra derül fény”, az események elszenvedői gyakran esnek egymásnak. És itt jut szerephez a show Jerry mellett legfontosabb szereplője – a kopasz Steve, aki mindig szétválasztja a vitatkozó feleket. A nehézfiú nagy közönségkedvenc – több részben is előfordult, hogy lelkes hölgyek könyörögtek Jerry-nek: hadd mehessenek ki és csókolhassák meg a kopasz homlokát (számomra a show legsokkolóbb jeleneteinek egyike).

Végül, a harmadik és legfontosabb ok, ami miatt még a kínosnál is kínosabb az egész project: nyilvánvaló, hogy az esetek több mint 90%-ában megrendezett eseményeket láthatunk, megírt szerepekkel, néhol meglehetősen gyenge ámátőr színészi teljesítményekkel.

(Ja, és van még egy negyedik, de azt csak mi magyarok élvezhetjük igazán (hiába: három a magyar igazság és egy a ráadás): a hangalámondásos szinkron, nagyon ütős szinkronhangokkal és szövegekkel.)

Nos, így jön létre az a furcsa kulináris élmény, ami miatt szeretjük (vagy utáljuk?) Jerry Springer amúgy nem kicsit beteg műsorát – és így érdemelte ki ezt az előkelő helyezését is.

How I met this series?

Ugyan jópár (majdnem tíz éves) késéssel jutott el hozzánk, de az új évezred elején nálunk is feltűnt a csatornákon Jerry műsora. S mivel 1997 karácsonya óta rendelkeztünk saját kábeltévével (és akkor még nem volt ennyi magyar nyelvű csatorna), ezért nehéz lett volna elkerülni…

Miért és kinek érdemes megnézni?

Gondolom, ha a józan eszemre hallgatnék, most azt kellene mondanom, hogy senkinek… De az igazság az, hogy akinek tetszene, az vagy már megtalálta, vagy előbb-utóbb meg fogja, akinek meg nem tetszett vagy nem tetszene, az valószínűleg már soha nem fogja megnézni.

Mindentaszemnek

Na itt aztán tényleg együtt van minden, ami egy JS adáshoz kell: erőltetett színészi játék, béna bekiabálások, jellegzetes Jerry pofák, Stewe... És egy Ku-Klux-Klan-os úr, aki azon van felháborodva , hogy a lánya gyereket vár egy mexikói pasastól...

Durva...