2009. december 18., péntek

Nono, mi ez itt kérem?

Na ja, ez itt kérem pont az, aminek látszik!

Itten, kérem, tinisorozatok következnek!






















Talán feltűnhetett, hogy a viszonylag könnyedebb kategóriák után (comedy, sitcom, dramedy) az egyik legkomolyabbat, az életrajzi sorozatot csempésztem be.
Nos, ez azért történt így, merthogy szerettem volna valami kompenzációt adni avégett, hogy nem estünk teljesen szét, és hogy azért nem olyan habkönnyű minden, mint egy g-portálos Olsen-ikrek fan-oldalon...
De mégis: itten, kérem, tinisorozatok jönnek!
Csak eyecandy-k, érzelmek, gimis meg egyetemi intrikák és hasonlók.
Vagy mégsem?

Nem bizony!

A következőkben ugyanis megmutatjuk majd, hogy a tinisorozat műfaja sokkal sokszínűbb, mint azt az emberfia elsőre gondolná, különösen ha elmúlt már 20, mint jó magam.
A didaktikus, ám vitán felül bájos One Three Hill-től indulva, előbb az OC és a Gossip Girl epershake-s hullámain át, a Greek játékosságában is komoly és a Berlin! Berlin! című német, majd az Éretlenek című magyar cucc már-már félközépeurópaiszociografikus vonulatán átgázolva előbb még elnosztalgiázunk a félgyerekkori-státusz felett a Farm ahol élünk-kel és a Váratlan utazással, majd végül kőkeményen belecsapunk a lecsóba: jön a Szívtipró gimi című ausztrál klasszikus, és végül a Friday Night Lights, a Joan of Arcadia és a Skins triója, amelyek minden idők három legjobb tinisorozatát jelentik (de toronymagasan is kiemelkedik közülük a Skins, mint többszörösen zseniális, gyakorlatilag beelőzhetetlen sorozattörétneti bravúr).
.
A képeken olyan jellegű tinisorozatokat láthattok, amilyenek most itt nem fognak szerepelni.


Ilyen pl. az Első csók c. klasszikus (annyit mondok: "zsirárúr!" - akinek ez nem mond semmit, az vagy a harmadik évezredben született vagy nem volt kamaszkora). majd a Blossom (a kilencvenes évek kultikus tinisorozata azzal a bizonyos kultikus kalappal...), a So little time (Olsen-ikrek - no comment) és a CW egyik legújabb újonca, a Melrose Place fel-upping-tuning-reciclyngolt felújítása.


Egyébként a képek kitűnően szemléltetik az átlagos tinisorik fejlődését is:

1-2. Bájosan spontán és édesen butuska - 90-es évek eleje
3. Lizzy McGuire-ösen bájos és butuska - 2001
4. Mindent egy jó numeráért (szigorúan 20 év fölötti "tinisztárokkal") - CW-style - 2009

Na, srácok, annyit nyugodtan kijelenthetek: ezúttal mást kaptok ettől a felsorolástól!


Csak annyit mondok:
A végén nagyot fogtok nézni, hogy mi minden belefér egy ilyen "lerágott csont"-szerűségnek tűnő kategóriába!

Életrajzi dráma 1. - Cosimo de' Medici kora / L' eta di Cosimo de Medici (1971-1973)

Volt egyszer egy olasz pasas, akit Roberto Rosselininek hívtak.

Rendező volt a srác, a kritikák és a nézők szerint sem akármilyen (mert akkor még a nézők agya is differenciáltan elkülönülő tekervényekből állt, nem volt sima, mint Rákosi elvtárs hajnövekedési perspektívái a harmincas évek után).

Nos hát: ez a rendező igen nagy megjelenítő erővel tudott mesélni filmjeiben a háború utáni nemzedékeknek magáról a háborúról, mint kollektíve átélt, elementárisan megsemmisítő és mindent új kilátásokba helyező eseménysorról.

Hogy mi is az az olasz neorealizmus, azt most marhára ne fírtassuk, a lényeg az, hogy ha megnézitek a tag bármelyik 1945 és 1955 között készült filmjét, választ kaptok rá - én leginkább a "Róma, nyílt város"-t és a "Németország nulla évben"-t ajánlom (mind a kettő háborús témájú, habár utóbbi közvetlenül a háború után játszódik).

Egyszerű filmek egyszerű színészekkel és egyszerű döntési helyzetekkel - nézzétek így, és simán eltűnik a rárakódott ötven év patina.

Sajnos nem igaz ez Rosselini későbbi, elsősorban nagyszabású, ám soha el nem készült, meglehetősen erős nevelő célzatú, az emberiség művelődéstörténetének pár fontos állomását bemutatni hívatott, de torzóban maradt munkáira: a XIV. Lajosról, Szokratészről, Szent Ágostonról és legvégül Jézusról készült filmek ugyanis nagyon elvont problémákat feszegetnek.

Közéjük tartozik Rosselini egyetlen sorozata és egyben rendkívüli, példa nélkül álló vállalkozása is: a Cosimo de' Medici kora, amely a reneszánsz Firenze életét mutatja be legnagyobb fejedelmének uralma alatt.

Minthogy pedig minden részletre kínosan ügyelt, minden idők legtökéletesebb életrajzi szériáját sikerült összehoznia - viszont egy a nézők többsége számára igen nehezen emészthető darabot is, amelynek poétikai, történetfilozófiai és csillagászati témájú (nemritkán tizenöt perces!) vitáin nem csak ma nézhet nagyot a nagyérdemű, de már készítésének idején, a hetvenes években is csak vakarhatta a fejét a magát műértőnek tekintő olasz közönség nem is hányada is.

Nekem még is nagy kedvencem, na - de hát én perverz bölcsész vagyok, szóval ennyit a véleményemről... :)


Alapszitu

Asszem mindent elmondtam róla, amit érdemes volt: remek díszletekben, korhű, ám mégis puritán környezetben külsőre meglehetősen aszexuális kinézetű (ez, bár az eyecandy-dömping már régen elfelejtette velünk, segít ráhangolódni a szellemi dolgokra) szellemi emberek amúgy érdekfeszítő vitákat folytatnak, széles gesztusok közepette, poétikáról, történetfilozófiáról és csillagászatról.

Közben időnkét megjelenik a főszereplő, a fejedelem is, aki az egész brancsot irányítja nyugodt szemeinek egy-egy rebbenésével (Marcello di Falco kitűnő játéka), néha-néha belemerülve egy-egy izgalmas fejtegetésbe, melynek témája különös tekintettel arra szorítkozik, hogy hogyan is kellene igazgatni az ideális államot...

A cucc igazi különlegessége az eddig felsoroltak mellett még abban rejlik, hogy mindenkit, egytől egyig többé-kevésbé amatőr színészek játsszanak, nyilván alátámasztandó az egész alkotás hiteles hangulatát.

A vége azonban egy minden ízében egyedülálló "alkotás" lesz, amely valószínűleg a legvirulensebb intellektuális vonulatot képviselő sorika ezen a listán.


How I met these series?

Ő...

Hogy is?

Hát nem az rtl-klubon, hétfő este kilenc órakor, az biztos... ;)


Miért és kinek érdemes megnézni?

Csak az elszántaknak...

A nagyon-nagyon elszántaknak...

Hát ez itten meg még hogy meri idedugni a pofáját!

Na ja, tényleg nem értem...

Olyan érezhető, szinte süvítően energikus módon vágtam bele a blog írásába és most meg - hát, bizony, megfeneklett a történet.

Van ilyen, gyerekek.

Írói válság, szaporodó gondok és pergően poroszos időbeosztás, esetleg egyszerűen csak lustaság az, ami ezt előidézi.

Az én esetemben ezek egyvelegéről beszélhetünk - de erről ne többet.


Inkább:

"Vezess új utakra Lucifer!"

2009. október 3., szombat

Életrajzi dráma 2. - La Vita di Leonardo Da Vinci / Leonardo da Vinci élete (1971)


Minden idők egyik legnagyobb polihisztora, akinek életétből többször csináltak pénzt, mint a valaha élt ún. sztárok úgy nyolcvan százalékáéból, és akinek személyiségéről már nem is tudhatnánk kevesebbet.



Leonardo da Vinci történetének bemuatatásához talán senkinek sincsen olyan születési előjoga, mint egy olasz rendezőnek.


S ha még ráadásul Renato Castellaninak is hívják az illetőt - ő készítette ugye a fentebb már emlegetett Verdi-szériát is - akkor nem lehet kérdés, hogy nézős-e a végeredmény.


Castellani sorozata ugyanis nem csak azért remek, mert egy olyan korban született, mikor egy életrajzi sorozatnak még a legfontosabb funkciói közé tartozott az, hogy az adott tag életét hitelesen mutassa be, de itt minden tökéletesen a helyén van, ami egy jó Castellani-sorozathoz kell.


A háttérből előbújó, vaskos könyvekből felolvasó, mosolygós tudósember, aki mindig mindent megmagyaráz (egy ízben megakadályozza, hogy lássuk Leonardo egyik monumentális (lovas-) szobrát, minthogy elpusztult, máskor elmondja, hogy a híres, ám sajnos elpusztult Angiari csata c. képét milyen másolatai alapján és hogyan rekonstruálták az adott jelenethez stb.), a nagyszerű zene, az igényes fényképezés és korhű diíszletek, végül pedig, de nem utolsó sorban, egy furcsa bennsőségesség hangulata, ami megakadályoz minket abban, hogy egy pillanatig is érdektelennek tartsuk mindazt, ami a szemünk láttára történik.




A La Vita di Leonardo Da Vinci a didaktikusabb életrajzi sorozatok közül való, de ez általában egyáltalán nem akadályozhat meg abban, hogy bárki élvezhesse, minthogy - számomra egyébként mind a mai napig érthetetlen módon - azonnal beszippant magába akárkit: s erre mi is lehetne ékesebb bizonyíték, minthogy egész generációkat tanított műveltségre.







Alapszitu



A széria öt részben mutatja be Leonardo életét, a különböző életrajzi szakaszokat elsősorban a műalkotásokon és a kortársi beszámolókon át szemlélve, melyeket a már emlegetett, a színpompás reneszánsz jelenetekbe belépő öltönyös-somolygós tudósember (akivel kapcsolatban nagy kérdés, hogy része-e a tablóknak vagy nem) interpretációja tár elénk.



A sorozat, bár néhol sötét kérdéseket is érint, alapvetően rendíthetetlen életvidámságával és életszeretetével emelkedik ki társai közül: bár soha nem humorizál, mégis tele van vidám momentumokkal, s bár hangneme végig komoly marad, a kamera tekintete gyakran vidám életképeken (Verocchio lakomája, a kis Salei csínytevései stb.) álapodik meg.

Bár az állandó narráció és a tabló-hangulat a sorozatot végig a bizonytalan, féldokumentumfilmes hangulattal ruházza fel, de ez cseppet sem von le hamisítatlan hangulatából és életvidámságából.



A magam részéről minden gimnáziumban kötelezővé tenném, mert ennél jobb oktatási segédanyaggal még az életben nem találkoztam...




How I met these series?



Bajosan tudnám megmondani.



Az biztos, hogy tíz évvel ezelőtt még nem ismertem vagy nem érdekelt, azóta meg már többször is láttam.



A lényeg az, hogy alapvetően hozzáférhető a cucc, és egyébként dvd-n is kiadták egy-két évvel ezelőtt.




Miért és kinek érdemes megnézni?



Mint már mondtam volt: minden gimnáziumban kötelezővé tenném...

Ennyi ;)




Mindentaszemnek:



Nagy kár érte, de sajnos ez az egyetlen jelenet, amelyet fel tudtam lelni a sorozatból - ez is angolul van (ez azért baj, mert a magyar szinkron nagyon sokat hozzátesz a végeredmény hangulatához) és itt sajnos pont nem jelenik meg, csak narrál, a már emlegetett tudós.

A részlet a már emlegetett Anghiari csata c. kép pusztulását mutatja be: Leonardo egy újfajta freskófestési módszerrel kísérletezik - ám kísérlete nem jár sikerrel:









2009. október 2., péntek

Azt hiszem, van okom szégyellni magam...

...mert már több, mint egy hete nem írtam semmit.
Mentségemre szóljon, hogy elborzasztóan sűrű hetek állnak mögöttem - jajj, de nem szeretem ezt az évkezdést - és, hogy ahogy hazaértem és elkezdtem volna ünnepelni az új modemet, gyakorlatilag elhalálozott a régi gépem vinyója (több, mint bosszantó véletlen egybeesés).
Nem baj, nem baj: mert most már az új gépemen írok (megérte a további egy hét várakozást), ami kétszer akkora winchesterrel bír és természetesen sokkal gyorsabb...
Így hát az új modem és az új gép engem is belelkesített, hogy folytassam, ahol abahagytam....
Persze, továbbra is csak módjával: jövő héten referálok, sok dolgom lesz a hétvégén is - nem tudok túl sok időt szánni a blogra továbbra sem - a nyári tempót pedig egyértelműen legfeljebb az őszi szünetben tudom majd utolérni.
De azért feltétlenül megszalajtok pár bejegyzést a következő napokban, ezt garantálom...

2009. szeptember 23., szerda

Életrajzi dráma 3. - John Adams (2008)





Emlékeztek arra a kellemetlen házaspárra a Nanny Diaries-ból (Egy bébiszitter naplója), akik Scarlett Johansont fogalalkoztatták?

Tudjátok a szörnyen visszataszító és idegesítő Mr X-re és bájos, ámde jéghideg nejére?

Nos, nem tudom, hogy kinek - talán a zseniális executive producerként, s e minőségében a listán nem utoljára felbukkanó Tom Hanksnek (igen, ANNAK a Tom Hanksnek) - juthatott eszébe, de e két visszataszító karakter a John Adamsben kedves, szimpatikus, szinte eszményi házaspárrá szelidül - a feminista mintadarabhoz hasonlóan Paul Giamatti és Laura Linney játsszák ugyanis minden idők egyik legprofibb kivitelezésű életrajzi sorozatában a címszereplőt és kedves feleségét.

Persze a John Adams nem a Nanny diaries kategóriája és súlycsoportja.

Ez egy rendkívül kidolgozott életrajzi dráma, amelyet elsősorban a hiteles hangulatra való törekvés és a nem ritkán dokumentarista jellegű szubjektív kamerakezelés emel ki az elmúlt évtizedek amerikai életrajzi széria-kezdeményei közül (gondolok itt pl. a legfrissebb Tudorokra, ahol nem kevesen várjuk azt már több mint három évada, hogy az a szerencsétlen Jonathan Rhys-Meyers hízzon már el istenesen a nem épp filigrán testalkatú VIII. Henrik karakterének megfelelő hitelű alakításáért).

Az HBO projectje, a csatorna igényes hagyományaihoz híven meglépte azt, amit nem sokan tettek volna meg a helyében és John Adamset egy valóban hiteles, ötven körüli, pocakosodó színésszel, Paul Giamattival "játszatja" el.

Hogy a hiteles hangulat és a dokumentarista elemek mellett mégis milyen nagy szerepet játszik a látvány a sorozat koncepciójában, azt sztem tökéletesen érzékeltetik majd a lenntebb belinkelt trailerek is...

Alapszitu

A majdnem száz évig élt John Adams egyike azoknak, akik ott bábáskodtak, mikor létrejött az amerikai állam - a sztori elcsépeltsége és közhelyekkel való átitatottsága ellenére még mindig megállapítható - nagyon-nagyon sötét időkben.

És még azt is megélhette, hogy az USA hatodik elnöke lehetett, röviddel halála előtt...


De a sztori hangsúlya mégsem ezen van, hanem sokkal inkább magának az embernek a megpróbáltatásain és, hogy hogyan viselte ezeket, és persze a magánéletén is, hiszen felesége, Abigail, s az őt szűk tíz évvel túlélő Adams kapcsolata nagyon belsőséges volt.
A széria legnagyobb érdeme az, hogy, bár alapvetően klasszikus életrajzi dráma, megtalálja az egyensúlyt a látvány és visszafogottság, a magán- és közélet, legvégül pedig a dokumentarista fényképezés és a klasszikus monstre történelmi dráma-fíling között...


Ja, és a Nanny diaries-szel ellentétben Giamatti és Linney nagyon bájosak együtt...
How I met these series?
A kulcsszó a "Mocsok macsók meséi"-nél már emlegetett HBO-s aranykor: mivel a John Adams előtt már eleve olyan sorozatokat ontott a csatorna, mint a Carnivale, a Deadwood vagy a már emlegetett Flight of the Conchords, nem volt kérdés, hogy a Tom Hanks-féle projectet bepróbálom-e (az Elit alakulattal amúgy is megvett kilóra az öregsrác)...

Miért és kinek érdemes mezgnézni?
Azoktól kezdve, akiknek felkeltette érdeklődését a G & L-páros a Nanny Diaries-ben, a monstre történelmi sorozatok kedvelőin át egészen azokig, akik tudják értékelni a HBO-s aranykor high concept produktumait, mindenkinek.

Mindentaszemnek:


Egy ajánló:








És a sorozat egyik legelgondolkodtatóbb jelenete: a bukott III. György király (Tom Hollander) és az Angliában lenézett, ám győztes John Adams szemtől szembe:





2009. szeptember 22., kedd

Életrajzi dráma 4. - Verdi (1982)

























Nos, talán nem kevéssé meglepő fejlemény az, hogy itt, az életrajzi dráma műfajának legmagasabb régióiban az olaszok uralma az igazán megtörhetetlen: ugyanis, bár bekerült egy friss darab is az első három helyezett közé, alapvetően a többi, az elsőt is beleértve olasz, ahogy a dobogóról épphogycsak lecsúszott negyedik is.

Az olasz sorozattörténet alighanem soha nem szárnyalt még olyan magasra, mint ennek az összesen három nagyívű életrajzi drámának a születése idején: ez pedig legelsősorban a rendkívüli profizmussal és történelmi hitelességgel operáló Renato Castellani és az olasz neorealizmus mestere, Roberto Rosselini életművében keresendő, no meg abban, hogy a napfényes Itália igazán bővelkedik megfilmesíthető életrajzokban.

Ilyen lesz majd Leonardo da Vinci-é, a kivételes szellemé és uralkodóé, Cosimo de Medici-é és, esetünkben, ilyen a termékeny operaszerző s a tizenkilencedik század egyik jelképe, Giuseppe Verdi élete is.

A nagyívű életpályából ugyanis kilenc epizódot ragadott ki az életrajzi sorozat mestere, Renato Castellani s forgatott belőlük igényes, minden részletre kiterjedő, mondhatni aprólékos szériát...




Alapszitu

Verdi élete gyakorlatilag egyet jelent a tizenkilencedik századéval: romantika, forradalmak és forradalmiság - és kronológiailag is ő maga volt saját évszázada: 1813-tól 1901-ig élt.

Renato Castellani legfőbb érdeme az, hogy ennek a rendkívüli zeneóriásnak az életét úgy dolgozza fel, hogy egy csak rá jellemző fogással él: a történet során ugyanis minduntalan felbukkan egy tudós alakja a korabeli díszletek között, aki felhívja a figyelmünket néhány fontos kérdésre, idézetekkel és tudományos meglátásokkal traktál minket és néha nem mutatja meg azt, ami csak a rendezői képzelet műve lehetne, a hitelesség és a didaktikus célok szolgálatában.

Ez a didaktikusság, oktató szándék, annak ellenére, hogy a film hangsúlyt fektet Verdi magánéletére is, néha erősen oktatófilm-ízűvé teszi a projectet - s hogy mégsem unja meg senki, sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon is közkedvelt lesz, az már valóban Castellani kivételes képességeit dícséri (példa erre az imdb-n elért 7,8-as átlaga is - igaz, csak 91-en szavaztak rá).

Ronald Pickup - igen, ugyanaz a színész, aki a lentebb emlegetett Einstein-sorozat címszereplője is volt - pedig remekül hozza az öreg szőrmók - minden idők egyik legnagyobb zeneköltője - karakterét.

Akit érdekel a klasszikus zene, és az is, akit annyira nem, mind, egyként, megtalálhatja a megfelelő élvezetforrást a sorozatban - csak kicsit ki kell nyitnia az elméjét a dolog felé...


How I met this series?

Klasszikus sorozat a klasszikus időkből - az Európa szerte ismert és elismert életrajzi drámát számtalanszor tűzte műsorára a mindenkori magyar királyi tv.


Miért és kinek érdemes megnézni?

Akkor még egyszer: mindenkinek, akár fogékony a témára, akár nem.

Sztem nem lesz olyan, aki nem fogja élvezni...


Mindentaszemnek:

Érdekes: az egyetlen Verdiről készült életrajzi film, és még egy nyamvadt videó sincs fenn belőle a youtube-on?

Hát igen, ezt sajnos már megszokhattuk.

Vígasztaljon mindenkit az a tudat, hogy ez most már viszonylag ritkán fog előfordulni: úgy látszik, ez a mostoha sors, főleg az életrajzi sorozatoknak jutott.

What was happened in the last 10 days?

Nos, azt hiszem, némi számadással tartozom, minthogy immár tíz napja nem írtam semmit a blogra, és éppen itt volt az ideje annak, hogy életjelt adjak magamról.

Szóval: élek, virulok, és ahogy tudok, haladok tovább a bloggal is, írni pedig csak azért nem írtam eddig, mert otthon befuccsolt a hat éves modemem, a városban pedig, ahol tanulok, ritkán jutok gép közelébe.

Az e heti minimum terv pedig: kivégezni az életrajzi sorozatokat...

Staying alive:

John Smith

2009. szeptember 12., szombat

Életrajzi dráma 5. - Captain James Cook (1987)

















Az egyik első igazán komolynak mondható élőszereplős sorozat, amelynek addiktja voltam (a Dallas és a Szomszédok mellett - vajon miért nem kerültek fel ezek a listára... :) ) ez az odschoool Cook kapitányos, exciting-amazing életrajzi sorozat.

Ki volt Cook kapitány?

Saját erejéből küzdötte fel magát a szegény sorból Anglia egyik legelismertebb tisztjévé és nem mellesleg három felfedezőutat vezetett a Csendes-Óceán különböző részeire, felfedezve vagy -térképezve Haitit, Hawai szigeteit és Ausztráliát, valamint első európaiként látta meg az Antarktiszt...

Ám ebben az esetben hálistennek - a valóságnak megfelelően - nem egy Kevin Sorbo (Herkulesként vált ismertté egy kilencvenes évekbeli borzasztó mini-félfantasy-félmitológiai sorozatban) alakítja, hanem Keith Mitchell, egy középkorú és klasszikusan jó kvalitásokkal bíró brit színházi színész, aki nyolc részen keresztül bújt a szikár, kevésszavú kapitány szerepébe.



Alapszitu

Minthogy életrajzi sorozatról van szó, a bevezetésben már gyakorlatilag mindent elmondtam előljáróban, amit tudni kell róla nem ragoznám a dolgot...


How I met this series?

Azon túl, hogy kb. tizenhat-tizenhét éve láttam először, már mindent elmondtam...


Miért és kinek érdemes megnézni?

Megvan az a film, hogy "Lázadás a Bounty"-n?

Na, akinek az bejött (és főleg férfiak lesznek ilyenek), annak ez harmincszor jobban be fog... :)


Mindentaszemnek:

Bocs a német nyelvű részletért, de a videó filingje a lényeg és az tiszta "Lázadás a Bounty"-n (egyébként a kiemelt részlet arról szól, hogy Cook megérkezik Haitira - és akkor itt had emeljem ki José Niéto fantasztikus filmzenéjét is):



Életrajzi dráma 6. - Helló, Einstein! (1984)

















Francia-magyar koprodukciós sorozat Einsteinről...

Micsodaaaa???

Bizony: 1984-ben négy részes francia-magyar koprodukciós sorozat készült Albert Einsteinről Ronald Pickup címszereplésével (ha máshonnan nem, a Sátán kutyája c. klasszikus Sherlock Holmes filmből vagy a Dark Floors c. 2008-as angol horrorból lehet ismerős), ami emellett még elég jól is sikerült.

A klasszikus életrajzi drámák sorából való darab abban emelkedik ki a többiek közül, hogy nagyon erős oldala a szellemes humor és nem kis "öniróniával" szemléli főszereplőjét...

Ahogy egyébként Einstein is tette... :)


Alapszitu

"A zsenialitás és az együgyüség között az az egyetlen különbség, hogy az előbbinek határai vannak..." - írta Einstein (aki idézhető idézetgyárosként sem volt utolsó)...

- No meg, hogy együgyüekről nem szoktak életrajzi drámát csinálni... - tehetném hozzá :)

Zsenikről annál inkább!

És, aki rájött arra, hogy e = mc a négyzeten (sajna nincs ebben a szövegszerkesztőben felső index :) ), az bizony az az ember, akire mind a mai napig úgy hivatkoznak, mint A Zsenire...

De - azokon túl, akik látták az IQ - A szerelem relatív c. romantikus vígjátékot Tim Robbins, Meg Ryan és Walter Mattau főszereplésével - vajon a szélesebb közvélemény mennyit tud ennek az embernek a történetéről?

Vajon sokan vannak tisztában azzal, hogy miért is változtatta meg ez a fiatalkorában bajuszkirálynak, idősebben pedig alkoholista hajléktalannak kinéző tag (akiről mindenkin már gimiben tudja, hogy egyszer megbukott matekból) a történelmet?



Szerintem nem...

Na, viszont pont ez derül ki ebből a humoros és nagyon szórakoztató, még egyszer hansúlyozom: francia-magyar koprodukciós életrajzi drámából.

Az abszolút profi munkának most hirtelen csak egyetlen hibája jut eszembe: a magyar koprodukciós mivolta csak annyiban nyilvánul meg, hogy szép országunk - ami akkor még a vasfüggöny túlsó felét jelentette - helyszíneket és egy operatőrt (Márk Iván) szolgáltatott a szériához - színészeket sajnos nem (kivéve a híres jelenetet a tíz-tizenkét éves Ullmann Mónikával (mondjuk azért a Kútfejekből ismerős lehetne - ha már máshonnan nem) az utolsó rész végéről, mikor Einstein segít neki megoldani egy matekpéldát)...


How I met this series?

Mivel a magyar tévé az egyik fő forgalmazója volt, elég sokat leadták - még a közelmúltban is...


Miért és kinek érdemes megnézni?

Akit valóban érdekel Einstein sztorija - meg annak is, aki kedveli a humor kevésbé ütős, finomabb és szellemesebb stílusú megnyilvánulásait is...


Mindentaszemnek:

Sajnos a sorozat elmerült a feledés homályában - még egy valamirevaló youtube-os videót sem találtam - ez van...

2009. szeptember 9., szerda

Életrajzi dráma 7. - Vivát, Benyovszky! (1975)























Ha kéne egy olyan sorozatot mondanom (többet talán nem is tudnék), ami érdemes a "magyar sikersorozat" + "életrajzi dráma" kategóriák közös halmazába való tartozásra, akkor minden bizonnyal a "Vivát, Benyovszky!" lenne az.

Ez a magyar-csehszlovák koprodukciós project ugyanis a maga idejében több volt mint népszerű: Budapesten szó szerint kiürültek az utcák, mikor a hetvenes évek közepén vetítették, s a magyar közszolgálati televízió egyes vagy kettes csatornája mind a mai napig, két-három évenként legalább egyszer műsorára tűzi - sőt, az eddigiekkel ellentétben DVD-n is megjelent (!).

Ez a különleges érdeklődés leginkább annak jár(t) ki, hogy szériánk minden eddigi jellemzője mellett rendkívül izgalmas kalandsorozat is, az az időtájt talán utolsó reneszánszát élő amolyan kardvívós-vitézbajszosmagyaros műfajból kikerülő, néhol kisebb-nagyobb hangsúlybeli hibákkal bíró, mégis rendkívül szórakoztató, jól megírt sori - különösen kiemelkedő operatőri munkával és mind a mai napig káros következmények nélkül dúdolható barokk-retrospektív keverék muzsikával.



Alapszitu

Benyovszky Móric sajnos nem annyira ismert mint az eddig emlegetett híres-neves férfiak: pedig ez a rendkívüli tehetségű pasas a tizennyolcadik században nem csak meghódította magának a bécsi és a francia udvart, no meg az istenhátamögötti Kamcsatka kormányzóját, de még emellett -csak amúgy mellesleg :) - Madagaszkár királyaként fejezte be az életét...

A sorozat az ő élettörténetét mutatja be a magyarországi kezdetektől és a kényszerű lengyelországi száműzetéstől kezdve, a szibériai hadifogaságon és a kamcsatkai kormányzó lánya kezének megszerzésén át egészen az életmű csúcsáig: Madagaszkár királyává való választásáig - majd haláláig.

A lépcsőzetesen építkező, tizenhárom részével a korban már-már monumentálisnak számító alkotás nem mutatja be Benyovszky életének minden állomását - kisebb-nagyobb hézagokat hagy ebben a lenyűgöző történetben, többnyire érthetően abból az okból, hogy nem lett volna elég pénzük a hétéves háború csatáinak kivitelezésére, egy távol-keleti forgatásra vagy a Versailles-i udvar korhű bemutatására, de hát annyi baj legyen.



Az viszont már megmosolyogtató, hogy pl. a madagaszkári Malgasokat - pedig az ottani részeket valóban az Afrika partjai mellett található hatalmas szigeten forgatták - szurokkal bekent csehszlovák színművészek alakították. :)

Sebaj: végül ez is csak hozzáad a végeredményhez egy fajta kult-fílinget, ami nélkül talán nem is lenne az, ami - remek, élvezetes, az elsőtől az utolsó pillanatig figyelemreméltó, kivételes mértékben szórakoztató életrajzi dráma.

És ezek után már csak annyit, hogy a kitűnő csehszlovák színészek mellett (többek között a Benyovszkyt alakító Jozef Adamovic is közülük való) olyan nagyszerű magyarok tűnnek fel, mint Juhász Jácint, Darvas Iván, Miklóssy János, Várkonyi Zoltán, Zenthe Ferenc vagy Bujtor István.


How I met this series?

Mint feljebb már írtam, a sorozatot két-három évente folyamatosan vetíti a tv, így nem lehetetlen találkozni vele...

Én magam 1999-ben láttam először, és akkoriban rám (a tizenkét esztendős kis taknyos kölyökre :) ) eléggé nagy hatással volt a, néhol talán kicsit naív világszemléletűnek tűnő, de mindenképpen igényes sorozat.




Miért és kinek érdemes megnézni?

Mindenképpen izgalmasabb, mint a CSI Miami, ráadásul csak tizenhárom részes, szóval szerintem vétek kihagyni...


Mindentaszemnek:

Bár, mint már írtam volt, a sorozat simán beújítható dvd-n is, de aki csak bele akar pislantani, annak ajánlom az MTV videótárát, ahol az egész, az elsőtől az utolsó részig megtalálható:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/06/25/2 /Vivat_Benyovszky_1_resz_Lentulay_Anna.aspx

2009. szeptember 5., szombat

Életrajzi dráma 8. - Johann Sebastian Bach (1985)
















Megint csak nem túl népszerű a sorozat, amiről írni fogok, de hát ez akár hagyomány is lehetne a klasszikus életrajzi drámák körében. Most is azért persze - csak, hogy még utoljára megfussam a kötelező köröket - mert nem sokan ismerik - relatíve régi, vagyis kevéssé hype-olt mivolta miatt.

Ezúttal viszont nem egy magyar sorozatról van szó (tulajdonképpen részben igen, hiszen egy koprodukciós projecttel van dolgunk, és ebben a magyarok is részt vettek), hanem egy NSZK minisorozatról a világhírű zeneszerző, J. S. Bach életével kapcsolatban, mely a nagy zeneszerző születésének négyszázadik évfordulójára készült, relatíve amúgy kevéssé ismert német színészek (no meg a mi Kozák András nevű, a weimari herceget alakító színművészünk) közreműködésével.


Alapszitu

Ahogy a többi életrajzi dráma esetében, úgy túl sokat itt erről sem fogok mondani: a téma természetesen Bach élete - ezúttal a teljes életmű - négy részben.

E kisebbfajta önálló filmnek is beillő epizódok elsősorban arra koncentrálnak, hogy Bach-ból hogy is született meg, az ami: ennek érdekében sokkal kevesebbet mutatnak meg a zeneszerző magánéletéből és műveiből, azonban többet a korabeli széttagolt Németország világából, hangulatából.




A sorozat esetében elsősorban az emelendő ki, hogy, főleg az újabbakkal ellentétben, nem a látványra, az eyecandy-re vagy a történet kosztümös mivoltára koncentrál, hanem nagyon is puritán, egyszerű látványvilág segítségével egy élet- és valóságszagú történetet mond el: olyan kitűnően, hogy az amúgy kisszámú egyéb Bach életét témájukul választó filmek is megirigyelhetnék.


How I met this series?

A magyar közszolgálati televízió valamelyik csatornája sugározta anno a kétezredik év környékén.


Miért és kinek érdemes megnézni?

Akiket valóban foglalkoztat ennek az embernek az élettörténete, és hajlandóak kb. négy órát rászánni arra, hogy, bár egy rendkívül szikár sorozat segítségével, mégis közelebb kerüljenek zenéjének világához, mint eddig valaha.


Mindentaszemnek:

Fájdalom, de sajnos ismét csak abban a cipőben járok, hogy egyszerűen nem találtam videót a jelen filmalkotáshoz -így be kell érnetek a képekkel...

Ces't la vie...


2009. szeptember 4., péntek

Két megjegyzés

Nos, bár, mint írtam volt, óvakodni fogok attól, hogy túl sokat osszak meg magammal kapcsolatban ezen a blogon, annyit mégis elárulhatok, hogy harmadéves egyetemista vagyok, s bár fővárosi, egyetemi tanulmányait mégis az egyik nagy vidéki egyetemi városban végző delikvens.

A lényeg dióhéjban annyi, hogy egyelőre még nincs laptopom, így, minthogy e vidéki város eléggé messze van ahhoz, hogy ne naponta ingázzak Budapest és közötte, igen ritkán fogok mostantól, vagyis az egyetemi félév kezdetétől olyan formában a gép közelébe kerülni, hogy be is írogathassak vmit erre a blogra.

Persze ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy mostantól kezdve a vizsgaidőszak végéig semmit nem írok, csak éppen azt, hogy kénytelen leszek kicsit visszavenni a tempóból - amely az első hetekéhez képest talán nem volt olyan lendületes, de mégiscsak pörgősnek mondható a következőkéhez képest.

Remélem azért sikerül betartanom az egy hét/két-három bejegyzés átlagos teljesítményt, de nem ígérek semmit, mert...

Szóval ezzel le is tudtam az egyik megjegyzést.

A másik, jóval örvendetesb update infó, hogy felnyomtam pár képet az eddigi kategóriák bevezetéseihez.

Ezek olyan sorozatok képei közül kerültek ki, amelyek vagy az "éppen nem fért be a 12-be, de feltétlenül nyoma kell, hogy legyen a lista környékén" c. dobozba tartozó szériák közül valók, vagy az "azért legyen az ebbe a műfajba tartozó, de meglehetősen gyatrára sikeredett soriknak is valamiféle megjelenése a blogon" c. skatulyába tartozó "alkotásokat" képviselik.

2009. szeptember 1., kedd

Életrajzi dráma 9. - Zrínyi (1973)










Ismét egy elfeledett sorozatról lesz szó, s minthogy magyar, ráadásul bő három évtizede készült, hát kétszeresen, háromszorosan is elfeledett.

Pedig "showrunnere" (ebben az esetben ez nyilvánvalóan anakronisztikus fogalom), Zsurzs Éva nem utoljára kerül szóba a listán - olyan irodalmi adaptációk kapcsán fog még felbukkanni a neve, mint a két fantasztikus Mikszáth Kálmán regény-adaptáció - a "Fekete város" és a "Különös házasság".

Tulképpen itt egy tv-játékról van szó, vagyis jóval kisebb költségvetésű sorozatról, mint a fentebb emlegetett két adaptáció, úgyhogy kétszeresen is pedálozni kell a színvonalért.

Szerencsére nálunk ebben az időszakban nagyon színvonalas tévéjátékok készültek - így végül ebben az esetben sem lett akármilyen a végeredmény - köszönhetően a "showrunner" mellett Eörsi Ferenc forgatókönyvének, aki egy bizonyos - talán nem ismeretlen a cím - "A tenkes kapitánya" írója is volt, és a kitűnő színészeknek, ebben az esetben elsősorban a Zrínyi Miklóst rendkívüli tehetséggel alakító Bessenyei Ferencnek, a feleségét alakító Ruttkai Évának, no meg Bara Margitnak, Bitskey Tibornak, Bánffy Györgynek...

Már persze ha egészen véletlenül mondanak ezek a nevek vmit... :)



Alapszitu

A "Zrínyi" egy évszázaddal játszódik a György barát után - még sötétebb és még kilátástalanabb időszakban - s egy rendkívüli kreativitású és tetterővel bíró férfiról szól: Zrínyi Miklósról, a költőről és hadvezérről.

Ugyanúgy három részből áll - ám azzal ellentétben a bemutatott személyiség csupán utolsó két évének (1663-64) történetére koncentrál.

Ez a két esztendő, amelyben a főkarakter élete legnagyobb sikereit éri el, és egyben a legnagyobb megaláztatást kell elszenvednie, amit elszenvedhet - majd röviddel ezután egy vadászbalesetben meg is hal. E sikerek az 1663-64-es híres "téli hadjárat" történetét foglalják magukba, a megaláztatás pedig az ezt semmissé tevő osztrák döntések eredője, amelyek megsemmisítették hadi sikereinek eredményeit.

Osztrák és török: eközött a két ellenfél között örlődik fel lassan az ország és Zrínyi is - a sorozat elsődlegesen nagy erénye pedig az, hogy meglehetősen hitelesen ábrázolja ezt a folyamatot.


How I met this series?

Úgy tíz éve, a királyi tévén...


Miért és kinek érdemes megnézni?

Akit valamilyen szempontból érdekel egy tetterős ember amortizálódásának hiteles története az ne hagyja ki...



Mindentaszemnek:

Vagy inkább semmit?

Sajnálom, de ezúttal - elsőízben a blog történetében - egy videót sem találtam az ajánlott sorozathoz...

Jó hír viszont, hogy:

Így hamarosan látható lesz az egész széria - a György baráthoz hasonlóan - az MTV videótárában.

Ha majd így lesz, update ráfrissítek erre a bejegyzésre - addig meg érjétek be ennyivel... :)

Életrajzi dráma 10. - Elizabeth I. (2005)

























Sokat lehet azon vitatkozni, hogy minden idők legjobb I. Erzsébet-alakításának elismerése inkább Kate Blanchett-et illeti-e meg, a 98-as, majd 2008-as "Elizabeth-filmekért", vagy Helen Mirren-t a jelen minisorozatért...

A filmeknél ugyanis sokkal jobb a sorozat, mert sokkal eredetibb a hangulata és hitelesebb is - viszont az én véleményem szerint Kate Blancett egyértelműen a hihetőbb és sokkal erőteljesebb Erzsébet-karaktert játssza el. Annak ellenére, hogy Mirren arcra jobban hasonlít az uralkodónőére (és amúgy nagyon jó színésznő - akinek ráadásul egy éven belül egyúttal II. Erzsébetet is alkalma volt eljátsszani), az igazi "királynőt" bizony-bizony Kate Blanchett játszotta el, először és utoljára...




Alapszitu

Tom Hooper, aki olyan sorozatok showrunnerje volt, mint a 2002-es Daniel Deronda, az utóbbi tíz év egyik legjobb irodalmi adaptációja (de a tizenkettes listára mégsem fért fel) és olyanokban volt alkalma részeket rendezni, mint a - listán is szereplő - 2008-as, Tom Hanks keze alatt született John Adams, ezzel a sorozattal is ízig-vérig profi munkát alkotott.

Az "Elizabeth" a Kate Blanchett-filmekkel szemben inkább a sztori magánéleti részére koncentrál - ezt jól mutatja az is, hogy a főszereplők között első helyen nem Sir Walter Raleigh-hel vagy Francis Drake-kel találkozhatunk, vagyis Erzsébet kiemelkedő hadvezéreivel, hanem Robert Dudley-val és Robert Devereux-val, Leicester és Essex grófjaival, vagyis Erzsébet szeretőivel - akiket nem mellesleg Jeremy Irons és Hugh Dancy alakítanak (államférfiairól, Walsingham-ről és Cecil-ről már nem is beszélve, akik gyakran szinte teljesen háttérbe szorulnak a történet során).




A széria tehát ezt a vonalat emeli ki az életműből és rengeteg dologgal nem foglalkozik - nyilván nem véletlenül főleg azokkal nem, amelyek komolyabb költségvetést követeltek volna meg. Így nagyon jól kiegészítik egymást a "Kate Blanchett-féle filmekkel", hiszen abban nagyon nagy hangsúly van a kor hangulatának megelevenítésén és a színpompás képek mívességén.

Az Elizabeth inkább azzal foglalkozik, hogy Erzsébetnek milyen magánéleti döntéseket kellett meghoznia uralkodása során, miről kellett lemondania azért, hogy megalkossa az "Aranykor" Angliáját - amely tulajdonképpen egy igazi műalkotás volt. Helen Mirren remekül alakítja ezt a céltudatos, néha rendkívül ellenszenves, máskor kivételesen szimpatikus, furcsa asszonyt, aki Angliát a szinte feudális anarchia kómájából hozta vissza és tette igazi birodalommá.


How I met this series?

Már nem emlékszem - valahol olvastam róla, felkeltette az érdeklődésemet, letöltöttem, megnéztem(, tetszett) - így mennek ezek a dolgok... :)




Miért és kinek érdemes megnézni?

Kinek-kinek mi tetszik jobban - a magam részéről a filmet jobban ajánlom, mint a sorozatot. Az ugyanis a szélesebb közönség számára készült, ez meg főleg azoknak, akik szeretnének kicsit elmélyülni a témában és a korszak hangulatában.


Mindentaszemnek:

Angol nyelvtudással rendelkezők sajnos ismét előnyben - a többiek csak azon csodálkozhatnak, hogy Helen Mirren milyen jó színésznő - a később ártatlanul kivégzett Stuart Mária "pere" - WARNING, a kiválasztott részben található egy "szolíd kis" kivégzés-jelenet is, szóval gyengébb idegzetűek csak óvatosan (komolyan véres, én szóltam!):


2009. augusztus 30., vasárnap

Életrajzi dráma 11. - Napóleon (2002)

























Szinte hihetetlen, hogy előbb nem készült el...

A Napóleon életét feldolgozozó monstre európai koprodukciós életrajzi sorozat már annyira váratott magára, hogy csoda, hogy csak a harmadik ezredfordulót követően készült el - az ilyesmi annyira az ötvenes-hatvanas évek világába illik bele, hogy szinte hihetetlen, hogy a sok akkori, ötletesnél ötletesebb producer kihagyta ezt a sanszot.

A négy részből álló széria, melynek külön-külön minden része maga is kitesz egy-egy több mint másfél órás filmet, akár a prototípusa is lehetne az "odschool" időszak utáni, mégis "oldschoolos" profizmussal kivitelezett életrajzi szériáknak.




Tipikusan olyan sorozat ugyanis, amely bár semmi újat nem hozott be a sorozattörténetbe, az eddigi panelekből mégis tökéletes profizmussal kivitelezett munkát hozott össze. S a profizmus egyik legfőbb összetevője éppen a színészek játéka: Napóleon igazságügyminiszterét, Fuché-t Gerard Depardieu, ellenfelét és a későbbi igazságügyminisztert, Talleyrand-t, John Malkovich játssza, az osztrák államminisztert, Metternichet, Julian Sands, Napóleon első feleségét, Josephine-t Isabella Rosselini, Mária Lujzát Mavie Höbiger, későbbi szeretőjét, Walewska bárónőt, pedig Alexandra-Maria Lara játssza.

De a lényeg mégiscsak az, hogy Napóleon-t ugyanaz a személy játssza, mint Jacques Foche-t a Jöttünk, láttunk...-trilógiában - Christian Clavier... (A probléma csak ott adódott, mikor a tizenkilenc éves fiatal hadvezért játszotta a film készítése idején éppen ötven esztendős CC... - s ezzel rá is tapintottam a sorozat egyetlen hibájára).




Alapszitu

Vajon ezek után mit mondjak a történetről?

Maga Napóleon élete - minden idők egyik legismertebb és legnépszerűbb életrajza a kezdetektől a végig - s mindez ilyen színészek tolmácsolásában?

Erről nem beszélni kell, hanem inkább nézni...


How I met these series?

Számtalanszor leadták a magyar tv-adók - először az rtl klub, minthogy Stohl András is játsszik benne - egy mellékszerepet (persze ők főszerepként tűnteték fel - LoL)...




Miért és kinek érdemes megnézni?

Javíthatatlan bonapartistáknak kötelező - de ők már úgyis látták.

A többieknek pedig csak egy sorozat a sok közül amit érdemes bepróbálni - főleg a hangulata és az igényes, profi kivitelezése miatt...


Mindentaszemnek:

Napóleon életének legnagyobb és a sorozattörténeténet egyik legdrágább csatája - az 1805-ös Austerlitz mellett folytatott ütközet:

2009. augusztus 27., csütörtök

Életrajzi dráma 12. - György barát (1972)












Sajnos ismét azzal a szerencsétlen esettel állunk szemben, hogy se kép, se videó.

A "György barátnak" ugyanis nincs fan clubja, egy netes rajongói oldalt sem nyitottak neki - merthogy ismét egy meglehetősen régi sorozatról van szó, még a sorozattörténet hajnaláról. Persze ez még nem lenne indok erre, de hát az életrajzi drámáknak valamiért nem szokott kiterjedt rajongótáboruk lenni.

Különösen ha magyarok.

És különösen, ha Fráter Györgyről szólnak.

Fráter György, a Mohács utáni, azaz a XVI. század második felében leledző Magyarországnak az egyik legjelentősebb politikusa volt. Politikus, diplomata, jogász - nem harcos, nem nőcsábász, sőt, még ráadásul pap is.

Kinek jön be ez manapság?

Pedig, mondhatni, a György barát egy igazi darkos történelmi dráma - ebben a műfajban aligha alkottak túl sok mindent a magyar sorozattörténet során, szóval már csak ezért is érdemes bepróbálni.

De emellett a Nemeskürty István forgatókönyvéből, Hajduffy Miklós bábáskodása alatt született alkotás rendhagyó flashback-flashforward szerkezetével is kiemelkedik, nem csak a korabeli magyar, de a nemzetközi sorozatok között is. Kár, hogy azóta feledésbe merült...



Alapszitu

A György barát három részes, tehát tekinthetnénk minisorozatnak, sőt, több részes filmnek is, de már írtam volt, bár meglehetősen önkényesen, a háromrészes projecteket jómagam már a sorozatokhoz sorolom.

A három rész a következőképpen mutatja be Fráter György életét: az első életének az 1510 és 1529, a második az 1529 és 1541, a harmadik az 1541 és 1551 közötti időszakát tárgyalja. Emellett - és itt lép be a rendhagyó flashback-flashforward szerkezet - remekül váltogatja mindezt a keretsztori történetével, amely a barát halálát követő nemzetközi felháborodás miatt lefolytatott per-eljárást mutatja be, amelyet maga a pápai udvar folytatott le a római Angyalvárban.

A időbeli határok: 1510 - Budalőrincen pappá szentelik, 1529 - Szapolyai János mellett királyi tanácsos, 1541 - Buda török elfoglalása, 1551 - meggyilkolása. Ezek kb. az életmű és a karakter felemelkedésének legfontosabb állomásai, melyet középpontba állítva igazi történelmi-életrajzi, s mint már említettem volt, darkos drámát sikerült összehozni.

Darkos, hiszen a történelmi időszak is darkos, amelyben játszódik...

A sorozatban pontosan az a különleges, hogy nagyon jól érzékelteti egyrészt az időszak sötét hangulatát, másrészt, ebben a rendkívül kényes diplomáciai helyzetben, melyben Fráter György, akit Avar István alakít, már, mint királyi tanácsos, majd az Erdélyi Fejedelemség -gyakorlatilag - megalapítója, milyen bátran képviselte saját államát, milyen kiterjedt eszköztárral próbálta a török és Habsburg hatalmak között megőrizni viszonylagos szuverenitását és történelmi-kulturális értékeit.

A sorozatban csakúgy sorjáznak a remek színészek Avaron kívül is: Szabó Gyula, Kőműves Sándor, Haumann Péter, Dégi István, Bánnffy György, Koltai János, Mécs Károly és Somogyvári Rudolf...



How I met this series?

A magyar királyi tv sugározta - kb egy éve...


Miért és kinek érdemes megnézni?

Nem mindenkinek, az biztos.

Ha 20 évvel ezelőtt írom ezt - persze akkor még nem volt net, blog meg pláne nem - hát könnyű szívvel azt írom, bárki megnézheti.

Ma már tutira kevesen élveznék - elmúlt az igazi, hiteles és valóban törtérnelmi drámák időszaka...

Sajnos...


Mindentaszemnek:

Szóval igazából az egész sorozat megnézhető a neten, szóval akit érdekel, nem mondhatja, hogy nem juthatott hozzá... :)

A link pedig:


Komolyabb vizekre evezve - életrajzi dráma

















Az életrajzi dráma az extra friss "dramedy"-vel szemben egy igazi "oldschool" műfaj.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a listán szereplő 12 sorozatból 9 1990, vagyis azelőtt a szimbolikus dátum előtt készült, mielőtt úgy nagyjából oldschoool-nak lehet nevezni vmit.

Az életrajzi sorozat műfaja a legközelebb - mily meglepő - az életrajzi regényhez áll, így sokkal komolyabb és klasszikusabb irodalmi előzményei vannak, mint az eddig emlegetett - félig vagy teljesen humoros műfajoknak.

Emellett életrajzi sorozat ritkán készül csak úgy, a szórakoztatás jegyében - általában mindig valamilyen magasabb, urambocsá alkotói szándék húzódik meg a háttérben, a réggebbiek esetében jellemzően vagy valami didaktikus - tanító jellegű - célkitűzés, vagy az egyes életsorsok elgondolkodtató mivolta indította alkotóikat - nem ritkán az "ifjúság nevelésére" irányuló "nemes gondolattal" párosulva.

























Az újabb életrajzi sorozatok esetében - ilyen egyébként egyre kevesebb van - inkább az eredeti és izgalmas hangulat a fontos, amivel nem mellesleg - bármily szomorú is, a világ már csak így működik - a legjobban el lehet adni a sorozatot.

Persze a listán szereplő mindhárom 1990 után készült sorozat (Napoleon, Elisabeth, John Adams) is a high concept-darabok közül való.




















Az életrajzi sorozatokkal tehát lényegesen komolyabb vizekre eveztünk, mint amilyeneken eddig hajóztunk - a szériák eme csoportjával, miután még a következő - tini - kategóriával kitérőt teszünk a könnyedebb irányba - habár, mint látni fogjuk, ez csak részben lesz igaz - kezdetét veszi a jóval komolyabb koncepciójú sorozatok sora...


2009. augusztus 25., kedd

Dramedy 1. - Northern Exposure / Miért éppen Alaszka? (1990-1995)


























Ezek után valóban elvárható minden idők legjobb dramedyjétől, hogy ne legyen benne semmi kivetnivaló.

És valóban: a "Miért éppen Alaszka?" egyszerűen tökéletes.

Minden a helyén van benne: a színészek, a karakterek, a párbeszédek, a hangulat és nem kevés szellemesség.

Mindaz, ami egy jó dramedy-hez kell!

Sőt, több ennél: a "Miért éppen Alaszka?" az egyik legszellemesebb sorozat, amit valaha láttam. Minden részben több, hihetetlenül jó, nagyon szépen megkonstruált dialógus zajlik le a szereplők között, amelyek olyan természetességgel hangzanak el, mintha a fogmosásról vagy valamilyen étel elkészítéséről lenne szó, mégis olyan emelkedett témákról szólnak, mint az élet értelme, a művészet, hogy miért mindig a németek a rosszfiúk a filmekben, miért egészségesebb rosszat csinálni, mint jót, vagy az óragyűjtés szépségei.

Persze a hangsúly itt történetünk főszereplőjének, Joel Fleischman-nek (Rob Morrow) a sztoriján van, aki, hiába New York-i, kénytelen Alaszkában, az Isten háta mögötti (képzeletbeli) Cicely-ben négy évig praktizálni - bankjának törlesztendő a diákhitele költségeit (ezt a rendszert mondjuk nálunk is be lehetne vezetni).

Mivel Joel abszolút a nagyvárosi élethez szokott, és amúgy is az az enyhén arrogáns meg kesergő-neurotikus fajta, hát nem fogadta túl jól ezt az egészet, és vagy két-három évadba telik, míg úgy-ahogy hozzászokik "sanyarú sorsához".

Vele szemben ott állnak a kisváros nyugalomhoz szokott, békés lakói: Maggie O'connell (Janine Turner), a fiatal pilóta, majd ingatlanügynök, akinek folyamatos vitái és kibékülései Fleischmannel önmagukban is elegek lettek volna, hogy kitöltsék a sorozat mind az öt évadát; Maurice (Barry Corbin), a veterán űrhajós és koreai vadászpilóta, aki mindig el van telve magával, aztán mindig rá kell jönnie, hogy jóval szerényebbnek kellene lennie (de aztán a következő részben ugyanott folytatja) ; Holling és Shelly, a helyi kocsma és étterem tulajdonosa és volt szépségkirálynő felesége; vagy Chris, a helyi rádióadó műsorvezetője, aki egyben nem kicsit művészlélek is...




Alapszitu

A CBS csupán minisorzatnak szánta a projectet, de olyan népszerű lett, és oly sokáig maradt a népszerűségi listák élén, hogy egy több évados, monumentális és részletekbemenő dramedy lett belőle, melynek szívonala csupán az ötödik évad vége felé kezdett el romlani - a kaput egyébként az tette be, hogy Joel a hatodik évad közepe táján egyszercsak távozik - és Fleischman doktor nélkül MÉA egyszerűen nem létezhet...

Majdnem öt évadon keresztül tehát olyan színvonalat sikerült fenntartani, amely enyhén szólva nagyon-nagyon magas, mondhatni a "high concept"-nél is "high concept"-ebb, és ezt ráadásul - viszonylag ritka egybeesés - a nézők is jól fogadták.

Köszönhetően - valószínűleg - az egyedülálló humornak és az utánozhatatlan karaktereknek, de mégis azt mondom: a kulcs a párbeszédekben rejlik. Sehol, semmilyen sorozatban nem hallottam még ennyire dühös ritmusban pergő, marhára élvezetes veszekedéseket, ahol - egyébként - hihetetlen témákon bírtak összeveszni a karakterek, és bár azt hihetnők, egy ilyen soriban magánéleti dolgokon kívül nem sok mindenről eshet szó, valójában az volt a legritkább eset, hogy ilyeneket boncolgatnak.

A legélvezetesebb részek mindig az olyan témákból kerekedtek ki, mint, hogy kivágjanak-e egy öreg fát vagy nem, vagy, hogy Chris azt hiszi, hogy el van átkozva, mert a környezetében lévő összes állat meghal...

És azt mondom: ha ilyen apróságokból ilyen parádés epizódokat lehet kikerekíteni, akkor az az én szememben többet ér a magánéleti drámák kilencvenöt százalékánál...

Arról meg már nem is beszélve, hogy hol van ettől az "alaszkai dramedy" műfajában a "Férfi fán terem" (mondjuk több ilyen sorit nem is ismerek)...

Na szóval: Fleischman megérkezik Cicely-be, majdnem szörnyethal, mikor rájön, hogy itt bizony jóval lassabban csordogál az élet, mint odahaza, és nem ritkán kap kis híján herótot az olyan karakterektől, mint a rendelőjében üldögélő középkorú és kissé molett testalkatú, amúgy indián származású nővér, Marylin, vagy a már emlegetett Morris - a nem kevéssé feminista Maggie-ről már nem is beszélve - és legfeljebb az olyanokkal ért szót, mint a művészfilm-őrült Ed, a barátságos félvér indián, vagy Chris.

Aztán persze eljön az az idő, hogy egyszercsak azon kapja magát - hoppá, beilleszkedett!

És ekkor, hirtelen áttevődik a hangsúly a mellékszereplőkre, akik újra és újra, jobbnál jobb részeket kapnak, hogy bizonyíthassák, hogy ők is remek színészek. (Csakhogy ez nem jár Fleischi elsújtalanodásával, mint a Weeds-ben Nancy-ével, de nem ám - ő végig izgi karakter marad, és biza eléggé sajnáljuk, mikor örökre eltűnik az erdőben.)

Ez tehát a MÉA utolérhetetlen hangulata - amit senki nem tud utánozni, amit még senkinek sem sikerült túlszárnyalni és ami - egyelőre - a legfényesebb csillagként ragyog a dramedy-k egén.


How I met this series?

Vmikor 1997-98 táján, amikor még éppen, hogy csak beindult a csatorna, kezdték el adni, az egyébként nagyon sirály szinkronnal - néha már akkoris belenéztem, de akkoriban még nem az én sorozatom volt.

Aztán mostanában az egyik haverom unszolása hatására elkezdtem újra nézni és rá kellett, hogy döbbenjek, hogy fantasztikus...


Miért és kinek érdemes megnézni?

Vajon ezek után miért ne mondhatnám azt, hogy kötelező darab?

De, vigyázat, csak szinkronosan!

Ugyan angolul soha nem láttam, de a nagyon-nagyon jó magyar szinkron, ebben biztos vagyo - meg abban is, hogy tutira hozzáadott annyit a hangulatához, hogy enélkül talán nem is annyira élvezhető...


Mindentaszemnek:

Már a főcímnél sem lehetne kitalálni jobbat ehhez a témához - és már ehhez képest is hol van a "Férfi fán terem"...

Ez az igazi Alaszka: semmi szépítés, semmi túlzás - mégis nagyon bájos:




Sorozattörténeti pillanat: Joel most jön rá, hogy elfelejtette elolvasni az apróbetűs részt, és ezért négy évig maradnia kell - természetes, hogy ettől dühös lesz, nade hogyan vezeti le!




Aztán, ha az eddigi még nem volt elég:

bár általában nem szoktam promókat belinkelni ide, főleg nem magyar nyelvűeket, de ez - a Viasat 3-é - annyira jó, és annyira velős (és annyira jól érzékelteti, hogy milyen király a szinkron), hogy nem hagyhattam ki:




A dramedy magasiskolája...

Így veszekedni és kibékülni semelyik sorozatban sem tudnak: főleg, hogy ennyire aranyos, mégis szirupmentes legyen az egész.

A dologhoz hozzátartozik az is, hogy történetünknek ezen a pontján Maggie - a vita, kibékülés és tánc egyik főszereplője - nem túl népszerű (minthogy elég tüskés a modora - igaz, tulajdonképpen bizonyos fokig végig az marad):




És végül, de nagyon nem utolsó sorban: Holling, a nem túl szép középkorú kocsmatulajdonos fiatal feleségét (ilyen is csak a mesében - meg a MÉA-ban - van) láthatjuk vidáman dalrafakadni, amiről megint az jut eszembe, hogyha ezt megcsinálnák a "Férfi fán terem"-ben, ötven százalékot zuhanna a nézettség. :)

Itt pedig olyan bájos ez a kis jelenet, hogy arra már szavak sincsenek: