2010. június 19., szombat

Teen 5. - Szívtipró gimi / Heartbreak High (1994-1999)
















És, ha már a generációm alapélményeinél tartunk, nem szabad megfeledkeznünk egy másik alapműről sem.

A Heartbreak High című sorozat, amely a kies Ausztráliából jutott el hozzánk, több hazai generáció élet- és bioritmusát is szabályozta a kilencvenes években - már a miénket (a mai huszonévesekét) egyel megelőző csapat számára is óriási élményt jelentett, de azért mi is ott csücsültünk már a fotel szélén, mikor kamaszodó nővéreink és bátyjaink, nemritkán nagymamánk társaságában (! - na ez az, amit a mai interneten szocializálódott suhancok már képtelenek lennének megérteni) az epizódokat lesték.

Igen, a Szívtipró gimiről van szó, amelynek sztorijából nyolc-tíz-tizenkét éves srácokként akkoriban nem sokat értettünk, de valamiért már akkor is nagyon élveztük. Aztán később, már az új idők új szériáin szocializálódva, és alaposan felnővén, újra belepillantva, rájöttünk: hogy igen, már akkor is ráéreztünk, hogy ez a cucc nem akármi, hogy különleges, hogy egyedi darab, amely méltó arra, hogy a sorozattörténet fényesebb lapjain foglalja el megtisztelő helyét.

A Szívtipró gimi ugyanis egy óriási, nagyon színes kilencvenes évekbeli kavalkád - egy-egy rész egy-egy extra életigenlő, pozitív adrenalinlöket - ez valami olyasmi, amit manapság nagyon elfelejtettünk. A sorozat gimijét ugyanis egy hangulat, valamiféle békebeliség szelleme lengi be, amelyet olyan korabeli zenei produktumok illusztrálhatnak a leginkább, mint a 4 non blondies-klipek (What's going on, mindenekelőtt) vagy a Rent című musical.

A karakterek és hátterük nagyon hatásos bemutatása, az izgalmas, ízes párbeszédek filingje, a keresetlenség hervadhatatlan bája (ami olyannyira hiányzik manapság a néha szögmérővel megtervezett tinisorikból - pl. One Tree Hill) és persze az elmaradhatatlan eyecandy, mely ezúttal a kilencvenes évek öltözékében libben elénk, emelik még ki a sorozatot az átlagból.

Ezek az összetevők így, együtt egy nagyon kellemes, finom, a legkevésbé sem vegyipari melléktermék ízű üdítő összetevői, amelyet igazán nagy élvezet kortyolgatni.

Srácok (mármint mai tinik): ezt érdemes bepróbálni - inkább, mint az extasy-t.


Alapszitu

Az eddig leírtakban gyakorlatilag minden benne foglaltatik, amit tudni kell a sorozat bepróbálása előtt: 90-es évek, Ausztrália, egy gimi, azaz tinik és tanárok klasszikus kettőse. A hangulat többé-kevésbé jó, a tanárok többnyire jó fejek (sőt, néha túl közel is kerülnek a diákokhoz - nem kell megijedni, ez nem a Skins első évada!), a diákok mindenesetre biztosan azok, a légkör eléggé jó - ez a sorozat sem a szétcsúszás folyamatáról, drogokról meg alkoholizálásról szól (nem véletlenül hasonlítottam egy üdítőhöz).

De azért komolyabb témák is előkerülnek: az igen kemény apa-fia konfliktusoktól a pénzügyi gondokig, az ún. bevándorlókérdéstől a homoszexualitásig. Persze a legtöbb részben a mindenféle szerelmi ügyek játsszák a főszerepet, a legtöbb konfliktus pedig egy iskola amatőr filmes verseny, egyéb iskolai feladatok, melóhelyek vagy pár kalóz cd körül bonyolódik.

A hangulat pedig általában pörgős, kellemes, fílinges, de nem agyeldobós módon, sőt, szellemileg eléggé pezsgő légkörben. Állati nagy élmény pl. amikor az órákon vitatkoznak a legkülönbözőbb kérdésekről, sztem állati eredeti felvetések mentén, amelyek nem ritkán a diákoktól származnak. Ez azért nagyon jó, mert a legtöbb tiniszéria egyszerűen nem tud mit kezdeni az iskolával és a legtöbbször csak konfliktusok színtereként ábrázolja, vagy még akként sem, de a Szívtipró gimiben az iskola ugyanúgy fontos összetevője a sztorinak, mint a főkarakterek életének bármelyik másik helyszíne.

A főkaraktereknek, akik egyébként lassan, amolyan rotációs formában cserélődnek, eltűnnek. A cselekmény során ugyanis minden évadban újabb és újabb osztályokkal ismerkedhetünk meg, ugyanazon a helyszínen, ugyanabban a gimiben. Aki végzett, általában kiesik a sztoriból és újak lépnek a helyébe, a világ minden tájáról.

A főkarakterek közül csak páran maradnak a végére, de a harmadik évados csapat az előzőekkel ellentétben szinte végig nyomja (persze folyamatosan esnek ki újabb és újabb karakterek), mert kb. mindenkinek (nekem is - az első képen is ők láthatóak) ők voltak a kedvencei (Drazic, Matt, Kurt, Anita, Mai, Katherina, Nikki stb.).




How I met this series?

A sorozat hazai fogadtatásáról már mindent leírtam - a hatás alól pedig, amikor Mo-n még csak kettő tv volt, nehéz lett volna kivonni magamat. Bizony, annak idején én is ott csücsültem a kanapé szélén...


Miért és kinek érdemes megnézni?

Ismét csak tiniknek tudom ajánlani a cuccot, ahogy ez már csak lenni szokott. Sztem nem árt, ha egy tinisorozat nem csak a komfortigényt elégíti ki, de valamit tanít is az életről.

És ez tanít.

Nem is keveset.


Mindentaszemnek

Na most, mint említettem, a sorozatban az iskolában zajló események is fontos szerepet játsszanak.

Álljon itt egy, nem éppen idilli, de nagyon kifejező részlet, ahol Kurt (amúgy szimpatikus karakter, nem kell ám leírni ez alapján - csak hát a történtek idején eléggé rájárt a rúd) kibukik egy Sylvia Plath könyv miatt. No persze a fő ok nem ez, hiszen mostanában nagyon rájár a rúd, de érdemes megfigyelni az első egy-másfél percben zajló beszélgetés.

Ha valamit, ilyet aztán manapság nagyítóval sem találtok menő tinisorozatokban:




És megint csak az opening - ez is klasszikus ám, nagyon szeressük:



2010. június 18., péntek

Teen 6. - A farm, ahol élünk / A Little House on the Prairie (1974-1983)


















Most, hogy jópár féle és fajta tinisorozattal találkoztunk már, érdemes megismerkednünk, egy általunk nem igazán preferált műfaj, az ún. családi sorozat és a tinisorozat közös metszetében elhelyezkedő szériával, amely egyben egy igazi klasszikus is.

Nem igazán foglalkoztunk eddig családi sorozatokkal. Hogyisne: a Lassie vagy a Charlie, majom a családban című szörnyűségek nem méltóak a sorozattörténet legmagasabb régióinak népéhez. De jelen darab egy kicsit más. Középpontjában ugyanis nem csak a család áll, hanem a sorozat főszereplőinek, mégpedig gyerekeknek fejlődése is. A sok epizód, a hosszú sugárzási idő pedig lehetővé teszi, hogy az eddigieknél részletesebben és valósághűbben ábrázolják azt a folyamatot, milyen is gyermekből felnötté válni. Ha pedig még hozzátesszük, hogy a sorozat irodalmi alapokkal rendelkezik, a főszereplő Laure Ingalls Wilder maratoni hosszúságú regényfolyama ugyanis a történet origója, akkor igazán érdemes megismerkednünk vele.

Az eddigiek közül a Tuti Gimi 15 évesekről, a Gossip Girl nagyrészt 17 évesekről, a Greek egyetemistákról, a Berlin, Berlin az életbe frissen kilépő 18-asokról, az Éretlenek útjukat kereső, tizes-huszas éveik határán leledző karakterekről szól - ám a Little House on the Prairie kicsit lejjebb szállította a korhatárt: 10-12 éves koruktól felnőtt korukig ugyanis a fő karakterek, mint már írtuk, teljes életéről szól, s amiért szeretjük, az talán leginkább a bája, a kedvessége, néhol szirupos tökéletessége.

Holott nem idealizál (annyira).

A préri kemény hely, nem könnyű itt felnöni - ez nem a Prince Edward Island idilli világa (de hogy mit is takar ez a fogalom egész pontosan, arról majd a Váratlan utazás kapcsán ejtsünk szót).


Alapszitu

Az Ingalls család, a történet alapjául szolgáló regény írónőjének családja áll a középpontban. Kedves, szimpatikus família ez, az 1860-as és 1870-es évekből az USA nyugati, nehéz éghajlati körülmények között tengődő részének a világából, mégis az idilli hetvenes évek hangulatát idéző díszletek között.

Az életre tanít bennünket.

A sorozat kreátora, ős-showrunnere egy rendkívül szimpatikus, értelmes tekintetű úriember, Michael Landon, aki egyben a sorozat főkaraktere is: Charles Ingalls, az apa, a családfő, a dolgok kézbentartója. Igazi "american hero" (Awesome jut róla eszembe a Chuckból), a hétköznapok hőse, aki mindenkivel jóban van, akit mindenki szeret, aki mindig igazságosan bánik gyermekeivel, de sok szeretettel is veszi körül őket.

Az ő történetük a mítosz, a család mítosza, a kis közösséggé, amely befelé szeretetet kifelé erőt sugároz.

A Farm, ahol élünk, igazi konzervatív hősköltemény, a legmagasztosabb húrokra hangolva: country-zsoltárok dallamain építkező története a szeretet hőskölteménye, egyik legszebb melódiája minden bizonnyal a hirtelen vakká váló lány, Carrie küzdelmének története.

Ebben a történetben a gyermek soha nem hasonlik meg családjával, mert a családja maga az élet, aminél többet soha nem kívánhatna - a tradícióba való belesimulás szépsége tökéletesen illeszkedik a néha hippikultuszt idéző családi heppeningek fennkölt, élénkzöld, napfényes, hófehérfogú vidámságába, amelyet Michael Landon patetikus szándéka hoz közös nevező alá, más, néha butuska, rendkívül gyermeteg epizódokkal, ahol a legnagyobb konfliktus többnyire valami szégyellnivaló potomság szokott lenni.

Aztán persze, ahogy nőnek a gyerekek, belépnek egyéb témák is, pl. a szerelem - de az mindig házasságal végződik, mint Loráé és Armanzóé, a két központi karakteré, vagy az életcél megtalálása, amelynek legszebb példái Lora és Carrie lesznek - mindketten tanítónőként keresik majd kenyerüket.

A főkarakterek mellett a mellékkarakterek is jelentős szerepeket kapnak a történet során különösen Olsonék, a helyi vegyesbolt irányítói - jellemző, hogy időnként egy-egy addig szinte jelentéktelen mellékkarakter kap egy epizódot, amely persze nem jelenti azonnal azt, hogy a későbbiekben még valamilyen szerepet kap a történet során.

Szappanoperára emlékeztető maratoni mivolta, néha nyálba forduló idilljei és szétesőnek tűnő struktúrája ellenére azért szeretjük annyira ezt a sorozatot, mert azt a kamaszkort mutatja be, amilyet kicsit talán mindnyájan szerettünk volna magunknak, megspórolva a sok súrlódást a szülőkkel, meg a számtalan negatív tapasztalatot.

A Farm ahol élünk tehát igazi családi bőrbe bújtatott tinisorozat, annak is a második legjobb darabja - az elsőről nemsokára szintén szó esik majd.



How I met this series?

A Farm, ahol élünk az én generációmnak elmondhatatlanul sokat jelentett.

1998 és 2000 között ment az RTL Klubbon és mi gyermeki odaadással csüggtünk minden részén, várva az újabb és újabb élményeket - gyakran valamelyik haver lakásán összegyűlve, egy Babylon 5 és egy Paula és Paulina epizód között félúton.

Ma már nem tudnám úgy nézni a sorozatot, mint akkor, de éppen ezért ,objektívebb szemmel tudom újra felismerni erényeit.


Miért és kinek érdemes megnézni?

Azt hiszem, úgy tíz és tizennégy éves kor környékén valamikor nyugodtan kötelezővé lehetne tenni.

Kell, hogy ilyen elbűvölő formában, pozitív példát sugározzunk a gyereknek, még ha kicsit túl sziruposra is sikeredett a végeredmény...


Mindentaszemnek

Generációnk legnagyobb története, a Lost egyik epizódjában Sawyer (azt hiszem ezt bátran leírhatom magyarázkodás nélkül) is a A Little House on the Prairie-t nézi.

Talán mert neki sem jutott olyan kamaszkor, mint Ingalls-éknek...



És hogy mit is értek az alatt, hogy "country-zsoltárokra építkező története a szeretet hőskölteménye"?

Nos ennek bizonyítására álljon itt a sorozat - elmaradhatatlan - főcíme: