És, ha már a generációm alapélményeinél tartunk, nem szabad megfeledkeznünk egy másik alapműről sem.
A Heartbreak High című sorozat, amely a kies Ausztráliából jutott el hozzánk, több hazai generáció élet- és bioritmusát is szabályozta a kilencvenes években - már a miénket (a mai huszonévesekét) egyel megelőző csapat számára is óriási élményt jelentett, de azért mi is ott csücsültünk már a fotel szélén, mikor kamaszodó nővéreink és bátyjaink, nemritkán nagymamánk társaságában (! - na ez az, amit a mai interneten szocializálódott suhancok már képtelenek lennének megérteni) az epizódokat lesték.
Igen, a Szívtipró gimiről van szó, amelynek sztorijából nyolc-tíz-tizenkét éves srácokként akkoriban nem sokat értettünk, de valamiért már akkor is nagyon élveztük. Aztán később, már az új idők új szériáin szocializálódva, és alaposan felnővén, újra belepillantva, rájöttünk: hogy igen, már akkor is ráéreztünk, hogy ez a cucc nem akármi, hogy különleges, hogy egyedi darab, amely méltó arra, hogy a sorozattörténet fényesebb lapjain foglalja el megtisztelő helyét.
A Szívtipró gimi ugyanis egy óriási, nagyon színes kilencvenes évekbeli kavalkád - egy-egy rész egy-egy extra életigenlő, pozitív adrenalinlöket - ez valami olyasmi, amit manapság nagyon elfelejtettünk. A sorozat gimijét ugyanis egy hangulat, valamiféle békebeliség szelleme lengi be, amelyet olyan korabeli zenei produktumok illusztrálhatnak a leginkább, mint a 4 non blondies-klipek (What's going on, mindenekelőtt) vagy a Rent című musical.
A karakterek és hátterük nagyon hatásos bemutatása, az izgalmas, ízes párbeszédek filingje, a keresetlenség hervadhatatlan bája (ami olyannyira hiányzik manapság a néha szögmérővel megtervezett tinisorikból - pl. One Tree Hill) és persze az elmaradhatatlan eyecandy, mely ezúttal a kilencvenes évek öltözékében libben elénk, emelik még ki a sorozatot az átlagból.
Ezek az összetevők így, együtt egy nagyon kellemes, finom, a legkevésbé sem vegyipari melléktermék ízű üdítő összetevői, amelyet igazán nagy élvezet kortyolgatni.
Srácok (mármint mai tinik): ezt érdemes bepróbálni - inkább, mint az extasy-t.
Alapszitu
Az eddig leírtakban gyakorlatilag minden benne foglaltatik, amit tudni kell a sorozat bepróbálása előtt: 90-es évek, Ausztrália, egy gimi, azaz tinik és tanárok klasszikus kettőse. A hangulat többé-kevésbé jó, a tanárok többnyire jó fejek (sőt, néha túl közel is kerülnek a diákokhoz - nem kell megijedni, ez nem a Skins első évada!), a diákok mindenesetre biztosan azok, a légkör eléggé jó - ez a sorozat sem a szétcsúszás folyamatáról, drogokról meg alkoholizálásról szól (nem véletlenül hasonlítottam egy üdítőhöz).
De azért komolyabb témák is előkerülnek: az igen kemény apa-fia konfliktusoktól a pénzügyi gondokig, az ún. bevándorlókérdéstől a homoszexualitásig. Persze a legtöbb részben a mindenféle szerelmi ügyek játsszák a főszerepet, a legtöbb konfliktus pedig egy iskola amatőr filmes verseny, egyéb iskolai feladatok, melóhelyek vagy pár kalóz cd körül bonyolódik.
A hangulat pedig általában pörgős, kellemes, fílinges, de nem agyeldobós módon, sőt, szellemileg eléggé pezsgő légkörben. Állati nagy élmény pl. amikor az órákon vitatkoznak a legkülönbözőbb kérdésekről, sztem állati eredeti felvetések mentén, amelyek nem ritkán a diákoktól származnak. Ez azért nagyon jó, mert a legtöbb tiniszéria egyszerűen nem tud mit kezdeni az iskolával és a legtöbbször csak konfliktusok színtereként ábrázolja, vagy még akként sem, de a Szívtipró gimiben az iskola ugyanúgy fontos összetevője a sztorinak, mint a főkarakterek életének bármelyik másik helyszíne.
A főkaraktereknek, akik egyébként lassan, amolyan rotációs formában cserélődnek, eltűnnek. A cselekmény során ugyanis minden évadban újabb és újabb osztályokkal ismerkedhetünk meg, ugyanazon a helyszínen, ugyanabban a gimiben. Aki végzett, általában kiesik a sztoriból és újak lépnek a helyébe, a világ minden tájáról.
A főkarakterek közül csak páran maradnak a végére, de a harmadik évados csapat az előzőekkel ellentétben szinte végig nyomja (persze folyamatosan esnek ki újabb és újabb karakterek), mert kb. mindenkinek (nekem is - az első képen is ők láthatóak) ők voltak a kedvencei (Drazic, Matt, Kurt, Anita, Mai, Katherina, Nikki stb.).
How I met this series?
A sorozat hazai fogadtatásáról már mindent leírtam - a hatás alól pedig, amikor Mo-n még csak kettő tv volt, nehéz lett volna kivonni magamat. Bizony, annak idején én is ott csücsültem a kanapé szélén...
Miért és kinek érdemes megnézni?
Ismét csak tiniknek tudom ajánlani a cuccot, ahogy ez már csak lenni szokott. Sztem nem árt, ha egy tinisorozat nem csak a komfortigényt elégíti ki, de valamit tanít is az életről.
És ez tanít.
Nem is keveset.
Mindentaszemnek
Na most, mint említettem, a sorozatban az iskolában zajló események is fontos szerepet játsszanak.
Álljon itt egy, nem éppen idilli, de nagyon kifejező részlet, ahol Kurt (amúgy szimpatikus karakter, nem kell ám leírni ez alapján - csak hát a történtek idején eléggé rájárt a rúd) kibukik egy Sylvia Plath könyv miatt. No persze a fő ok nem ez, hiszen mostanában nagyon rájár a rúd, de érdemes megfigyelni az első egy-másfél percben zajló beszélgetés.
Ha valamit, ilyet aztán manapság nagyítóval sem találtok menő tinisorozatokban:
És megint csak az opening - ez is klasszikus ám, nagyon szeressük:
