Ha kéne egy olyan sorozatot mondanom (többet talán nem is tudnék), ami érdemes a "magyar sikersorozat" + "életrajzi dráma" kategóriák közös halmazába való tartozásra, akkor minden bizonnyal a "Vivát, Benyovszky!" lenne az.
Ez a magyar-csehszlovák koprodukciós project ugyanis a maga idejében több volt mint népszerű: Budapesten szó szerint kiürültek az utcák, mikor a hetvenes évek közepén vetítették, s a magyar közszolgálati televízió egyes vagy kettes csatornája mind a mai napig, két-három évenként legalább egyszer műsorára tűzi - sőt, az eddigiekkel ellentétben DVD-n is megjelent (!).
Ez a különleges érdeklődés leginkább annak jár(t) ki, hogy szériánk minden eddigi jellemzője mellett rendkívül izgalmas kalandsorozat is, az az időtájt talán utolsó reneszánszát élő amolyan kardvívós-vitézbajszosmagyaros műfajból kikerülő, néhol kisebb-nagyobb hangsúlybeli hibákkal bíró, mégis rendkívül szórakoztató, jól megírt sori - különösen kiemelkedő operatőri munkával és mind a mai napig káros következmények nélkül dúdolható barokk-retrospektív keverék muzsikával.
Alapszitu
Benyovszky Móric sajnos nem annyira ismert mint az eddig emlegetett híres-neves férfiak: pedig ez a rendkívüli tehetségű pasas a tizennyolcadik században nem csak meghódította magának a bécsi és a francia udvart, no meg az istenhátamögötti Kamcsatka kormányzóját, de még emellett -csak amúgy mellesleg :) - Madagaszkár királyaként fejezte be az életét...
A sorozat az ő élettörténetét mutatja be a magyarországi kezdetektől és a kényszerű lengyelországi száműzetéstől kezdve, a szibériai hadifogaságon és a kamcsatkai kormányzó lánya kezének megszerzésén át egészen az életmű csúcsáig: Madagaszkár királyává való választásáig - majd haláláig.
A lépcsőzetesen építkező, tizenhárom részével a korban már-már monumentálisnak számító alkotás nem mutatja be Benyovszky életének minden állomását - kisebb-nagyobb hézagokat hagy ebben a lenyűgöző történetben, többnyire érthetően abból az okból, hogy nem lett volna elég pénzük a hétéves háború csatáinak kivitelezésére, egy távol-keleti forgatásra vagy a Versailles-i udvar korhű bemutatására, de hát annyi baj legyen.
Az viszont már megmosolyogtató, hogy pl. a madagaszkári Malgasokat - pedig az ottani részeket valóban az Afrika partjai mellett található hatalmas szigeten forgatták - szurokkal bekent csehszlovák színművészek alakították. :)
Sebaj: végül ez is csak hozzáad a végeredményhez egy fajta kult-fílinget, ami nélkül talán nem is lenne az, ami - remek, élvezetes, az elsőtől az utolsó pillanatig figyelemreméltó, kivételes mértékben szórakoztató életrajzi dráma.
És ezek után már csak annyit, hogy a kitűnő csehszlovák színészek mellett (többek között a Benyovszkyt alakító Jozef Adamovic is közülük való) olyan nagyszerű magyarok tűnnek fel, mint Juhász Jácint, Darvas Iván, Miklóssy János, Várkonyi Zoltán, Zenthe Ferenc vagy Bujtor István.
How I met this series?
Mint feljebb már írtam, a sorozatot két-három évente folyamatosan vetíti a tv, így nem lehetetlen találkozni vele...
Én magam 1999-ben láttam először, és akkoriban rám (a tizenkét esztendős kis taknyos kölyökre :) ) eléggé nagy hatással volt a, néhol talán kicsit naív világszemléletűnek tűnő, de mindenképpen igényes sorozat.
Miért és kinek érdemes megnézni?
Mindenképpen izgalmasabb, mint a CSI Miami, ráadásul csak tizenhárom részes, szóval szerintem vétek kihagyni...
Mindentaszemnek:
Bár, mint már írtam volt, a sorozat simán beújítható dvd-n is, de aki csak bele akar pislantani, annak ajánlom az MTV videótárát, ahol az egész, az elsőtől az utolsó részig megtalálható:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/06/25/2 /Vivat_Benyovszky_1_resz_Lentulay_Anna.aspx
Helyesen: Miklóssy György. És még néhányan azok közül, akik sajnos már nincsenek közöttünk: Őze Lajos, Gábor Miklós, Páger Antal...
VálaszTörlésEgyéb érdekesség: a szintén közismert Kórház a város szélén c. sorozat Sova doktora (alias: Ladislav Chudík) is feltűnik a filmben. A címszerepet alakító Jozef Adamovic pedig idén ünnepelte 70. születésnapját. Még mindketten közöttünk vannak, Isten éltesse őket sokáig!
VálaszTörlésKöszönöm a kiigazitást!
VálaszTörlésEgyébként Chudik, ha jól emlékszem, Csicserint, a pétervári rendőrfőnököt alakítja - megjegyzem, kitűnően.