Te vajon mit szólnál hozzá, ha csak úgy, hirtelen a te privát kis jól megszokott életedbe belépne valaki, aki azt állítja, hogy ő Isten és hogy te a tervének kulcsfontosságú része vagy?
Ez a kérdés több mint szokatlan, de annak a tükrében egyenesen megdöbbentő, hogy a listánk második helyezettjének, azaz egy TINISOROZATNAK az alapját képezi.
Nem kell megijedni, nincs itt szó semmiféle hittérítésről - a sorozat nem valami átlátszó jehovista missziós program.
Egyszerűen csak egy rettentően bájos tinisorozat, amely emellett tele van nagyon életszerű, elgondolkodtató, nem ritkán megrázó helyzetekkel, történetekkel - egyszerűen nagyszerű.
A Girardi család, és a kiválasztott, aki egész konkrétan Jean D'Arc reinkarnációja (!), Joan Girardi története számtalan váratlan, ám kellemes meglepetést tartogat a sorozat bátor bepróbálójának, köszönhetően természetesen a színészeknek, a karaktereknek és az íróknak.
A színészek, túlzás nélkül állíthatom, fantasztikusak. Kevés sorozatban láttam eddig ennyire hiteles tizenéveseket, természetesen a főkarakter megformálója, Amber Tamblyn, akinek eddig egyértelműen ez az alakítás a legnagyobb színészi teljesítménye. Külön kiemelendő még Jason Ritter, az egy szomorú körülmények között lezajlott baleset után tolószékbe kényszerülő Kevin Girardi-ként, és Becky Wahlstrom, Joan öccsének, Luke-nak hardcore grínpíszes barátnőjeként. A tapasztalt és rendkívül rutinos, profi színészi játékot, két remek és közismert középkorú hollywood-i színész igencsak magasztalandó alakítása képviseli a sorozatban. Ők a Girardi szülők, Will és Helen megformálói: az apát Joe Mantegna, az anyát Mary Streenburgen alakítja.
Szerepelhet egy sorozatban akárhány remek színész, ha nem áll mögöttük erős forgatókönyv, gyakran az egész koncepció nagyot borul. A mi sorink azonban két évada előtt egyszer sem került hasonló veszélybe. A számtalan kitűnő showrunner közül talán Jack Bender neve szorul kiemelésre, aki olyan anyagokhoz adta a nevét, mint az Amy-nek ítélve, az Alias, a The Sopranos, a Carnivale vagy a Lost.
Alapszitu
Bizony, Joan is kiakadt, mikor egy nap megszólította egy kb. korabeli fiatalember és tartott arról egy kissebb szpícset, hogy ő Isten, és mi tagadás, elég komoly célja van vele. Talán azért is, mert amúgy sincs a helyzet magaslatán. A családja még mindig nem heverte ki teljesen azt, hogy bátyja, Luke, aki előtte komoly sportkarrier lehetősége állt és a kisebb-nagyobb súrlódások az egyes családtagok között is mindennaposak.
Joan maga is, kezdetben visszahúzódó, zárkózott.
Aztán, köszönhetően a mindig más és más ember alakjában feltűnő Isten tanácsainak és útmutatásának, kezd megváltozni az élete. Elkezd nyitni mások felé - először csak azáltal, hogy az Isten által ráruházott feladatokat teljesíti, azaz csatlakozik szakkörökhöz, gimis iskolai csoportokhoz. Aztán később a másokkal (családjával, barátnőivel, a fiúkkal) való kapcsolatai tükrében is kezd megváltozni, s mire előttünk áll egy kialakult, figyelemreméltó személyiség - a történet véget ér és a sosem folytatott második évad végén ott maradunk kérdéseinkkel, vajon hogyan folytatódott volna a történet, a kreátorok miképpen tudták volna emelni a már így sem csekély tétet.
Annál is inkább, mert a cselekménynek nem csak Joan története volt fontos eleme: a rendőr-apa, Will nyomozásai és saját, privát drámája kezdetben legalább ennyire fontos - előfordul, hogy az aktuális részben ugyanolyan jelentős szerepet és ugyanannyi játékidőt kap, mit maga Joan. A későbbiekben aztán jelentősége háttérbe szorul a címszereplő barátaiéhoz, ismerőseihez képest, de végig inkább előtérben marad, mint Helen. A sztori fontos eleme Luke története is marha érdekes és igazán eredeti, jól megírt párbeszédekkel tűzdelt szála a nagy szőttesnek.
A zsarus sztorik általában jók és minőségiek (a zsarus témájú sorozatok vagy 60 %-át még így, mellékszálként is alapból túlszárnyalják), de a sorozat lelke és igazi motorja végig a címszereplő marad és az ő kis baráti köre, története, meg az Istennel való poénos, vicces, pergő, szórakoztató párbeszédei, amelyek nyomán kibontakozik a sorozat egyedülálló, bájos humora, stílusa.
S hogy mindezen számtalan erénye és a showrunnerek kezdeti szándékának ellenére miért élt meg mindössze két évadot a Joan of Arcadia?
Szó sincs róla, hogy egy pillanatig is népszerűtlen, elhallgatott lett volna. Sőt valójában meglehetősen népszerű volt - hogy miért nem rendelte be 3. évadát sohasem a csatorna?
Mind a mai napig rejtély.
Kár, mert, és ezzel a véleményemmel sztem nem vagyok egyedül, ha a sorozat így folytatja tovább, a határ egyértelműen a csillagos ég lett volna...
Mindegy, hogy ki mit mond, mert most már soha nem tudjuk meg, kinek lett volna igaza...
How I met this series?
A sorozat még a junkie-vá válásom előtti időszak egyik legendája volt, jómagam négy éve futottam össze vele az rtl klub műsorán, ahol már 2006-ban elkezdték vetíteni.
Igen enyhén fogalmaznék, ha azt mondanám, hogy bearanyozta a vasárnap délelőttjeimet (ugyanis akkor ment adásba).
Kinek és miért érdemes megnézni?
Lehet, hogy lassan hanyagolni fogom ezt a kérdést, mert a válasz, megint csak azt kell, hogy legyen - mindenkinek, mert sztem alap.
Mindentaszemnek:
Most őszintén: hol az az ember, aki nem szereti ezt a főcímet?
Nem...
Hol az az ember, aki nem ISMERI ezt a főcímet?
Joan maga is, kezdetben visszahúzódó, zárkózott.
Aztán, köszönhetően a mindig más és más ember alakjában feltűnő Isten tanácsainak és útmutatásának, kezd megváltozni az élete. Elkezd nyitni mások felé - először csak azáltal, hogy az Isten által ráruházott feladatokat teljesíti, azaz csatlakozik szakkörökhöz, gimis iskolai csoportokhoz. Aztán később a másokkal (családjával, barátnőivel, a fiúkkal) való kapcsolatai tükrében is kezd megváltozni, s mire előttünk áll egy kialakult, figyelemreméltó személyiség - a történet véget ér és a sosem folytatott második évad végén ott maradunk kérdéseinkkel, vajon hogyan folytatódott volna a történet, a kreátorok miképpen tudták volna emelni a már így sem csekély tétet.
Annál is inkább, mert a cselekménynek nem csak Joan története volt fontos eleme: a rendőr-apa, Will nyomozásai és saját, privát drámája kezdetben legalább ennyire fontos - előfordul, hogy az aktuális részben ugyanolyan jelentős szerepet és ugyanannyi játékidőt kap, mit maga Joan. A későbbiekben aztán jelentősége háttérbe szorul a címszereplő barátaiéhoz, ismerőseihez képest, de végig inkább előtérben marad, mint Helen. A sztori fontos eleme Luke története is marha érdekes és igazán eredeti, jól megírt párbeszédekkel tűzdelt szála a nagy szőttesnek.
A zsarus sztorik általában jók és minőségiek (a zsarus témájú sorozatok vagy 60 %-át még így, mellékszálként is alapból túlszárnyalják), de a sorozat lelke és igazi motorja végig a címszereplő marad és az ő kis baráti köre, története, meg az Istennel való poénos, vicces, pergő, szórakoztató párbeszédei, amelyek nyomán kibontakozik a sorozat egyedülálló, bájos humora, stílusa.
S hogy mindezen számtalan erénye és a showrunnerek kezdeti szándékának ellenére miért élt meg mindössze két évadot a Joan of Arcadia?
Szó sincs róla, hogy egy pillanatig is népszerűtlen, elhallgatott lett volna. Sőt valójában meglehetősen népszerű volt - hogy miért nem rendelte be 3. évadát sohasem a csatorna?
Mind a mai napig rejtély.
Kár, mert, és ezzel a véleményemmel sztem nem vagyok egyedül, ha a sorozat így folytatja tovább, a határ egyértelműen a csillagos ég lett volna...
Mindegy, hogy ki mit mond, mert most már soha nem tudjuk meg, kinek lett volna igaza...
How I met this series?
A sorozat még a junkie-vá válásom előtti időszak egyik legendája volt, jómagam négy éve futottam össze vele az rtl klub műsorán, ahol már 2006-ban elkezdték vetíteni.
Igen enyhén fogalmaznék, ha azt mondanám, hogy bearanyozta a vasárnap délelőttjeimet (ugyanis akkor ment adásba).
Kinek és miért érdemes megnézni?
Lehet, hogy lassan hanyagolni fogom ezt a kérdést, mert a válasz, megint csak azt kell, hogy legyen - mindenkinek, mert sztem alap.
Mindentaszemnek:
Most őszintén: hol az az ember, aki nem szereti ezt a főcímet?
Nem...
Hol az az ember, aki nem ISMERI ezt a főcímet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése