Azért kell valami plusz, valami titkos és egyéni, kivételes yungi őstudásból származó géniusz-szeletke (majdnem hogy olyan kivételes képességek, melyeket már eleve meglévő vámpír DNS újabb adag vámpírvérrel kombinálva tud csak biztosítani, s mint amilyen Nicola Teslának is van - hehe, belsős poén) ahhoz, hogy valaki összehozzon egy Sanctuary-t.
Komolyan.
Ennyire király, izgalmas, töretlen minőségű, látványos, pörgős, fordulatos, álleesős, szórakoztató, szemet gyönyörködtető, eyecandy (és ebben az esetben nem csak a női (/férfi) nem csinosabb képviselőire céloztam, hanem arra, hogy egész egyszerűen issza a szemem ezt a CGI kreálta világot - nem tudok betelni vele tizedszerre, huszadszorra sem) és nem mellesleg még ráadásul kanadai (!) projectet összehozni - nos ez már tényleg az Istenkísértés legfelsőbb régióit súrolja (és igen, ez még csak a 12. helyezett a lista ezen rovatában, szóval lehet filózgatni rajta, hogy mi jön még, ha már ezt a cuccot ennyire hájpolom).
A Sanctuary ráadásul sorozatok új generációi előtt nyitott utat, mert:
1. Először egy négy részes webes változata készült el, jóval szerényebb költségvetéssel és utána harapott rá a Sci-fi (ma már Syfy) csatorna (ilyesmire azelőtt nem nagyon volt példa - bizony)
2. Bebizonyította, hogy elképesztően színvonalas CGI-technika felhasználásával immár tv-s sorozatok is készíthetők, s bár igaz, egészen az új Spartacus-szériáig, ez volt a legdrágább CGI-s technikával készült tv-széria, relatíve még sem kellett túl sok zsét beleölniük a készítőknek - és nem csak azért mert a nézettségi és letöltési mutatók igencsak túlszárnyalták a kezdeti reményeket, hanem, mert tényleg nem került olyan sokba - és ezzel bizonyította, hogy igen, ma már nem lehetetlen olcsóbb eszközökkel elképesztően igényes látványvilágú sorozatot összehozni (ez a magyar televíziók számára is üzenetértékű kell, hogy legyen - az ördögbe is, ismét eljött az ideje, hogy élen járjunk valamiben és, az ördögbe is, ez marhára király lenne). És az igényes látványvilág alatt itt nem egyszerűen mozifilmes színvonalat értek, hanem sokszor még annál is jobbat.
Persze az igényesek, "vájtszeműek" panaszkodhatnak, hogy azért így meg úgy , itt sem vmi nagy szám a CGI, de általában, legalábbis ez az én tapasztalatom, az embereknek tetszett a - tehát - nagyrészt zöld háttér előtt felvett projekt látványvilága.
A sztorira még kevesebb lehet a panasz.
A sorozat ugyanis nem habozik: biztosra megy. Készítői tudják, hogy minél inkább emelik a tétet, annál jobb lehet a nyeremény. Így aztán a Sanctuary keretein belül mindenféle műfaji elemet összekevertek, tulajdonképpen elérték, hogy mindenből legyen benne egy kicsi: a klasszikus sci-fi és fantasy-panelei a legkülönbözőbb, furcsábbnál furcsább lényekkel kapcsolatban kerülnek elő, amelyek, s ezt mondanunk sem kell, valójában leggyakrabban mutánsként definiálhatók - és lám, mindjárt a 12. helyezettünk egy olyan sorozat, amely mindhárom ominózus műfaj keverékét adja - sőt, még annál is többet (de erről egyelőre síri csönd).
Szóval, úgy összességében: thank you so much, Amanda Tapping! - nem tréfa ugyanis, hogy a Csillagkapu közönségkedvenc Samantha Carter hadnagya nem csak, hogy a sorozat kreátora, producere és ötletgazdája, de még főszereplője is, így az ő nevét lehet imákba foglalni, ha ezért az immár két évadnyi vegytiszta és elképesztően élvezetes minőségű televíziós élményért hálát akarunk adni Istenünknek - vagy isteneinknek.
Az ő általa alakított Dr. Helen Magnus (ugye mennyivel jobban néz kibontott, hosszú fekete hajjal, mint rövid szőkével a Stargate-ben?) körül szerveződik ugyanis a történet, aki, amellett, hogy meglehetősen titokzatos hölgy, létrehozott egy lenyűgöző helyet, a sorozat "címszereplőjét", azaz a Menedéket, amely különböző, kivételes képességekkel rendelkező embereket és lényeket vár tárt karokkal, gyakran utolsó mentsváruk gyanánt, mert, ahogy gyakran mi sem vagyunk biztonságban tőlük, úgy nem ritkán rájuk is hasonló veszélyek leselkednek az emberek részéről.
Alapszitu
Dr. Helen Magnusnak tehát több titka van, mintsem azt gondolnánk. De ez nem a Lost (nem mintha itt most egy elmarasztaló megjegyzés is következne generációnk legjobb történetéről), gyorsan és nagy cseppekben kezdik adagolni az infókat már az első évad első felében, így, úgy középtájt már szinte minden tudnivalóval rendelkezünk majd, amellyel vele kapcsolatban tisztában kell lennünk. De nem venném el a meglepetés örömét: egyelőre álljon itt annyi, hogy rendkívül zseniális, invenciózus hölgyről van szó, aki tulajdonképpen a "szórakoztató tudományos" részét viszi a projectnek (tudjátok, mint a Star Trekben: jól hangzó tudományos fogalmak igazából teljesen értelmetlen kontextusban - de hát erről szól a sci-fi!).
Aztán ott van a lánya, Ashley (Emily Ullerup), aki meg, nem csak eyecandy, de bármelyik akciófilmes harcicicával (my own word... :)) felvenné a versenyt, főleg abban a feszülős bőrruciban (wow). Karakterisztikus jellemzők tekintetében azért nem - ebben a tekintetben hozzá képest Painkiller Jane is aratna (nem került fel a 12x12-es listára, bár szintén kanadai sori) vagy Max (Jessica Alba - Dark Angel) simán lekörözné - , de azért még okozhat meglepetéseket, ne becsüljük alá a karakterét.
Hozzájuk csatlakozik a meg nem értett, doktorátusával együtt mindössze csak nyomozói státuszig eljutó Will Zimmerman (Robet Dunne), aki minden sarokban paranormális dolgokat lát - nem csoda, ha kollégái egy idő után furcsán kezdenek rá tekinteni. Pedig Will szimpatikus fiú és neki magának is paranormális képessége van: erős intuícióval bír arra nézve, hogy a különböző nyomokat másoknál könnyebben fedezze fel a különböző bűntényekkel kapcsolatban (majd kiderül, hogy ez a képessége honnan ered - nagyot is fog zuhanni tőle az állunk).
Ők hárman alkotják a Sanctuary alapcsapatát tehát, akik nem semmi technikai felszereléssel, tudással és természetesen tökéletes sminkkel és arcbőrrel felszerelkezve indulnak neki a veszélyesebbnél veszélyesebb küldetéseknek, különböző, gyakran furcsábbnál furcsább lények vagy emberek nyomában.
És ezek a lények aztán valóban furcsák!
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagy örömömre szolgál, hogy a mostanában az ilyen témákkal foglalkozó sorozatok alkotóinak csakúgy szárnyal a fantáziája, ha különleges képességekről van szó. Míg az X-men, vagy a Heroes a teljesen szokásos gondolatolvasással, meg mások képessége átvételének képességével, esetleg a sérthetetlenséggel, a teleportálással, repüléssel, az idő megállításával, meg hasonló elavult képességekkel :) tud "mindössze" szolgálni, addig pl. a Sanctuary első részében már egy olyan képesség tűnik fel, amitől leesik az állunk: egy ukrán származású kisfiúnak, aki épp a csernobili katasztrófa idején született, módosult végtagja nőtt, amivel agyakat eszik.
És ez még csak a kezdet...
Mert a későbbiekben olyan mellék és főkaraktereket kapunk majd, hogy leesik az állunk, a Helenről kiderülő titkok pedig szintén egyre izgalmasabbá teszik majd a történéseket, az első évad végén pedig aztán kapunk egy olyan finálét, ami már tényleg a legfelsőbb kategóriába sorolható.
És ez még csak az első évad - mert a második még inkább kényeztetni fog minket akcióval, sci-fivel, fantasyval, mutánsokkal, eyecandyvel, hangulattal, fordulatokkal, rejtélyekkel és persze még azzal a sok minden mással, amivel a Sanctuary jött, látott és győzött (legalábbis nálam).
És, így a végére, hogy azért ne legyek olyan extra pozitív, mint Alec Baldwin a Jóbarátokban Phoebe barátjaként (nem érzed úgy, hogy ez volt életed legeslegjobb veszekedése?), írjunk valamit a sorozat elmarasztalásaként is. Az egyetlen probléma talán az lehetne, hogy vannak unalmasabb részek. Az első évadban főleg a tibeti, meg a mélytengeri erősen filler-jellegű epizód (akik látták, tudják miről hablatyolok) lett borzasztóan unalmas és nyomott hangulatú - legalábbis engem nagyon lefárasztottak ezek a részek. Viszont ezért is kárpótol a jobb epizódok rendkívüli pörgése, izgalma, hangulata.
How I met this series?
Bár ez már nem junkie-ságom hajnalán történt, mégis elmondhatom, hogy tv-n keresztül ismerkedtem meg vele. Ez itt nem a reklám helye, de őszinte respektem az AXN-nek, hogy olyan gyorsan ráharaptak és leadták - így én is megismerkedhettem vele. (S azért is, mert a szinkron elég jó - én mégis angolul néztem, mert Amanda Tapping's voice is so hot... - egyébként AT-vel most úgy vagyok, mint a szomszéd kislánnyal, akit tíz évig mindennap láttam és egyszer csak, mint a villám csapott belém, hogy hoppá, hát ez a csajszi nagyon-nagyon jó, minden szempontból - Őt is tíz évig bámultam a Csillagkapuban szexuálisan teljesen ambivalens lényként, és most, hogy már vagy negyven-ötven éves, e sorozat közben észrevettem, milyen fantasztikusan szép nő is valójában)---
Miért és kinek érdemes megnézni?
Merem állítani, hogy a Sanctuary, mivel olyan széles réteget céloz meg, a plázacicától a kidobóemberig, az újgazdag milliárdostól a hajléktalanig mindenkinek minden szempontból ajánlható.
Tudom, hogy általában kb. mindig ezt írom le, de tényleg ritka, hogy egy sorozat nem csak megcéloz minden réteget, de többnyire be is talál vele. A Sanctuary-nek sikerült.
Úgyhogy már csak ezért is vétek kihagyni.
Mindentaszemnek:
Az már kiderülhetett rólam, hogy kész opening-sucker vagyok, szóval mi jöhetne itt is más, mint egy jó kis főcím (hozzátenném még, hogy a zene fantasztikus - íres és távol-keleti dallamok keveredése jellemező rá - ismét egy sorozat, teljesen önálló zenei világgal):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése