Xoxo - Gossip Girl...
A tinisorozat-történelem egyik legismertebb szállóigéje, Kirsten Bell, azaz Veronica Mars - szájából. A Gossip Girl karaktere, akinek blogja az éppen aktuális Upper East Side-i (NY) felső párezer pletykáitól hangos, Cecily von Ziegesar írónő fejéből pattant ki, s úgy fest, hogy az OC és a Chuck showrunnerjének, Josh Schwartz-nak is köszönhetően most már egyetemes popkulturális szimbólummá növekedett.
GG, akit a sorozatban egyelőre nem láthatunk, csupán hallhatunk, a már emlegetett Kirsten Bell bájosan kellemes hangján narrálja azokat az eseményeket, amelyek elsősorban a Van der Woodsen, a Waldorf az Archibald és a Bass nevű, meglehetősen tehetős családok tagjainak nevéhez köthetők, de mind aktívabban szerepel bennük a Humphrey nevű, náluknál kissé szerényebb körülmények között élő famillia is, ahol a családfő egy kilencvenes évekbelii, elfeledett rockbanda kiöregedett gitárosa, a fia a jövő újságírója, lánya pedig a divatvilágban készül szerencsét próbálni.
Serena van der Woodsen (Blake Lively), aki körül általában bonyolódnak az események, régebben botrányhős volt, de egy ideje visszafogottabban él. A már emlegetett Dan Humphrey pedig, amellett, hogy műveltségével "aláz", az egyik "esemény" is, hiszen Serenával folyamatosan kerülgetik egymást. Aztán ott van Chuck Bass (Ed Westwick), aki állítólag rosszfiú, meg Nate Archibald (Chace Crawford), aki állítólag nem az, és persze - ez az igazi poén - a szüleik is, akik elkövetik sorra ugyanazokat a hibákat, amelyeket a gyerekeik már egyszer elkövettek...
Úgy tűnik, hogy most az a divat, hogy bénázz úgy negyven-ötven évesen mint a gyerekeid fele - vagy harmadannyi idősen, mert ez most a szexi, a cuki, a bájos, meg nem is tudom még micsoda (tessék majd összehasonlítani ezeket a szülőket az OC vagy akár az előző One Tree Hill családfőivel és családanyáival - a párhuzam már így is meghökkentő, pedig hol van még mondjuk a Friday Night Lights)...
Na jó, viccet félretéve a Gossip Girl a kellemesen bizsergető, bájos, kedves, néhol kifejezetten érzelmes CW-s guilty pleasure (talán mostanra már nem kell magyaráznom a fogalmat) és ez már önmagában sem csekélység...
Plusz itt vannak még a csipkelődős, humoros narrációk, szórakoztató intrikák, roppant kellemes, mondhatni, trendi látványvilág és izgalmas "special guest star"-felhozatal (a legújabb évadban pl. többek között Hillary Duff játszik jelentős szerepet, de felbukkan a jelenlegi ultimate eyecandy, Lady Gaga is - megjegyzem, nekem annyira nem jön be a csajszi)...
Alapszitu
A Gossip Girlben három dolog fantasztikusan erős.
1. A csipkelődésen, sőt, néha kárörvendésen alapuló humor-potenciálja.
2. A sori pörgős cselekménye és néha már-már pengeléles logikája, mely üdítő a tinsiorozatok terén, mivel nem erről a vonásukról ismeretesek.
3. A stílus, az atmoszféra és az eyecandy (igaz, hogy ez három dolog, de itt egyszerűen nem lehet őket elválasztani egymástól).
1. Ebben a tekintetben két karaktert kell kiemelni: az egyik maga a Gossip Girl, akinek a narrációi elképesztőek, és pláne Kirsten Bell hangján, akiről a Heroes óta tudjuk, hogy tud gonosz is lenni...
A másik Blair "királynő" Waldorf kisasszonyé, akit az azóta már énekesnőként is "befutott" Leighton Meester alakít, és, akinek karaktere sokáig éppen azért volt olyan izgalmasan vibráló, mert akármit is tett, azt nagyon okosan, de minimum méltóságteljesen tette, arról nem is beszélve, hogy hideg, arisztokratikus távolságtartása a fiúktól - szóval, hogy is mondjam csak... (egészen addig így is volt, amíg nem került ki az a bizonyos home videoja a netre - azóta már nem tudok rá ugyanúgy tekinteni)...
2. Itt is Blair Waldorf jól megírt karakterére kell utalnom, aki lazán szólva nagyon penge...
3. A stílus nagyon ott van - ez az, amiért szeretjük a GG-t. No meg az eyecandy miatt - mondjuk az eddigiek mellett még muszáj megemlítenem Jenny Humphrey-t (Taylor Momsen), akinek bája semmihez nem fogható, no meg Georginát (Michelle Tachtenberg - aki azóta, mondhatni, befutott) ...
How I met this series?
Egy hölgyismerősöm révén jutottam az első évadhoz, és utána nem volt megállás - azóta is nézem - angolul - az aktuális részeket. Ezt azért hangsúlyoznám ki különösen, mert a magyar szinkron igen gyenge, amiről sztem már önmagában is kitűnően tanúskodik az, hogy magyarul a "Pletykacica" néven tűnt fel a sorozat, nem ok nélkül egy alulreprezentált kereskedelmi csatornán.
Kinek és miért érdemes megnézni?
Nos, sztem a GG tipikusan az a sorozat, amiről öt perc után eldöntheted, hogy érdekel-e vagy sem.
A stílus ugyanis annyira homogén kezdettől fogva, hogy gyorsan és könnyedén megállapíthatod, mit várhatsz el a szériától, és hogy ez elég-e, hogy maradj még pár részre/évadra...
Mindentaszemnek:
Ez ugyan nem az eredeti főcím, mégis annyira passzol a sorozat hangulatához, hogy muszáj volt beraknom - egy a Friday Night Lights (hamarosan szintén jön egy írás róla is) főcímzenéjére összevágott fanmade GG-főcím következik:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése