Most, hogy jópár féle és fajta tinisorozattal találkoztunk már, érdemes megismerkednünk, egy általunk nem igazán preferált műfaj, az ún. családi sorozat és a tinisorozat közös metszetében elhelyezkedő szériával, amely egyben egy igazi klasszikus is.
Nem igazán foglalkoztunk eddig családi sorozatokkal. Hogyisne: a Lassie vagy a Charlie, majom a családban című szörnyűségek nem méltóak a sorozattörténet legmagasabb régióinak népéhez. De jelen darab egy kicsit más. Középpontjában ugyanis nem csak a család áll, hanem a sorozat főszereplőinek, mégpedig gyerekeknek fejlődése is. A sok epizód, a hosszú sugárzási idő pedig lehetővé teszi, hogy az eddigieknél részletesebben és valósághűbben ábrázolják azt a folyamatot, milyen is gyermekből felnötté válni. Ha pedig még hozzátesszük, hogy a sorozat irodalmi alapokkal rendelkezik, a főszereplő Laure Ingalls Wilder maratoni hosszúságú regényfolyama ugyanis a történet origója, akkor igazán érdemes megismerkednünk vele.
Az eddigiek közül a Tuti Gimi 15 évesekről, a Gossip Girl nagyrészt 17 évesekről, a Greek egyetemistákról, a Berlin, Berlin az életbe frissen kilépő 18-asokról, az Éretlenek útjukat kereső, tizes-huszas éveik határán leledző karakterekről szól - ám a Little House on the Prairie kicsit lejjebb szállította a korhatárt: 10-12 éves koruktól felnőtt korukig ugyanis a fő karakterek, mint már írtuk, teljes életéről szól, s amiért szeretjük, az talán leginkább a bája, a kedvessége, néhol szirupos tökéletessége.
Holott nem idealizál (annyira).
A préri kemény hely, nem könnyű itt felnöni - ez nem a Prince Edward Island idilli világa (de hogy mit is takar ez a fogalom egész pontosan, arról majd a Váratlan utazás kapcsán ejtsünk szót).
Alapszitu
Az Ingalls család, a történet alapjául szolgáló regény írónőjének családja áll a középpontban. Kedves, szimpatikus família ez, az 1860-as és 1870-es évekből az USA nyugati, nehéz éghajlati körülmények között tengődő részének a világából, mégis az idilli hetvenes évek hangulatát idéző díszletek között.
Az életre tanít bennünket.
A sorozat kreátora, ős-showrunnere egy rendkívül szimpatikus, értelmes tekintetű úriember, Michael Landon, aki egyben a sorozat főkaraktere is: Charles Ingalls, az apa, a családfő, a dolgok kézbentartója. Igazi "american hero" (Awesome jut róla eszembe a Chuckból), a hétköznapok hőse, aki mindenkivel jóban van, akit mindenki szeret, aki mindig igazságosan bánik gyermekeivel, de sok szeretettel is veszi körül őket.
Az ő történetük a mítosz, a család mítosza, a kis közösséggé, amely befelé szeretetet kifelé erőt sugároz.
A Farm, ahol élünk, igazi konzervatív hősköltemény, a legmagasztosabb húrokra hangolva: country-zsoltárok dallamain építkező története a szeretet hőskölteménye, egyik legszebb melódiája minden bizonnyal a hirtelen vakká váló lány, Carrie küzdelmének története.
Ebben a történetben a gyermek soha nem hasonlik meg családjával, mert a családja maga az élet, aminél többet soha nem kívánhatna - a tradícióba való belesimulás szépsége tökéletesen illeszkedik a néha hippikultuszt idéző családi heppeningek fennkölt, élénkzöld, napfényes, hófehérfogú vidámságába, amelyet Michael Landon patetikus szándéka hoz közös nevező alá, más, néha butuska, rendkívül gyermeteg epizódokkal, ahol a legnagyobb konfliktus többnyire valami szégyellnivaló potomság szokott lenni.
Aztán persze, ahogy nőnek a gyerekek, belépnek egyéb témák is, pl. a szerelem - de az mindig házasságal végződik, mint Loráé és Armanzóé, a két központi karakteré, vagy az életcél megtalálása, amelynek legszebb példái Lora és Carrie lesznek - mindketten tanítónőként keresik majd kenyerüket.
A főkarakterek mellett a mellékkarakterek is jelentős szerepeket kapnak a történet során különösen Olsonék, a helyi vegyesbolt irányítói - jellemző, hogy időnként egy-egy addig szinte jelentéktelen mellékkarakter kap egy epizódot, amely persze nem jelenti azonnal azt, hogy a későbbiekben még valamilyen szerepet kap a történet során.
Szappanoperára emlékeztető maratoni mivolta, néha nyálba forduló idilljei és szétesőnek tűnő struktúrája ellenére azért szeretjük annyira ezt a sorozatot, mert azt a kamaszkort mutatja be, amilyet kicsit talán mindnyájan szerettünk volna magunknak, megspórolva a sok súrlódást a szülőkkel, meg a számtalan negatív tapasztalatot.
A Farm ahol élünk tehát igazi családi bőrbe bújtatott tinisorozat, annak is a második legjobb darabja - az elsőről nemsokára szintén szó esik majd.
How I met this series?
A Farm, ahol élünk az én generációmnak elmondhatatlanul sokat jelentett.
1998 és 2000 között ment az RTL Klubbon és mi gyermeki odaadással csüggtünk minden részén, várva az újabb és újabb élményeket - gyakran valamelyik haver lakásán összegyűlve, egy Babylon 5 és egy Paula és Paulina epizód között félúton.
Ma már nem tudnám úgy nézni a sorozatot, mint akkor, de éppen ezért ,objektívebb szemmel tudom újra felismerni erényeit.
Miért és kinek érdemes megnézni?
Azt hiszem, úgy tíz és tizennégy éves kor környékén valamikor nyugodtan kötelezővé lehetne tenni.
Kell, hogy ilyen elbűvölő formában, pozitív példát sugározzunk a gyereknek, még ha kicsit túl sziruposra is sikeredett a végeredmény...
Mindentaszemnek
Generációnk legnagyobb története, a Lost egyik epizódjában Sawyer (azt hiszem ezt bátran leírhatom magyarázkodás nélkül) is a A Little House on the Prairie-t nézi.
Talán mert neki sem jutott olyan kamaszkor, mint Ingalls-éknek...
És hogy mit is értek az alatt, hogy "country-zsoltárokra építkező története a szeretet hőskölteménye"?
Nos ennek bizonyítására álljon itt a sorozat - elmaradhatatlan - főcíme:
filmekaneten.blogspot.com oldalon megnézhető az egész film. :)
VálaszTörlés